Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2011. január 04. 07:23 - Dávid_X

Ketten, némán

  Jó ideje méregettük már egymást a parton. A négynapos családi tengerparti nyaralás utolsó napján már alig vártam, hogy jöjjön velem szemben a kilométeres homokos parton. Eddig ő is minden napját itt töltötte, ahogy láttam, hozzám hasonlóan céltalanul. Néha úszott egyet, miközben végigjárta a hosszú stranddá kialakított partszakaszt egészen az azt lezáró gránittömbökig.

Az ezerféle nyelven beszélő sokféle idegen turista között szinte már baráttá vált számomra. Gondolom, a nem is tudom, milyen nemzetiségű családja valahol a homokon napozott,  vagy egy parti presszóban iszogatott valami hűvöset, ahogy az én szüleim is. Egy nappal ezelőtt kétszer is találkoztunk, ami egészen feldobta a napomat, a legutóbbi találkozáskor már hosszan egymás szemébe néztünk. Amint elmentünk egymás mellett, talán még egy alig észrevehető, finom mosoly is váltottunk.

 Ez volt az utolsó napom a parton és már szinte pánikszerűen kerestem a tömegben, ahogy gyalogoltam a homokban. Aztán ott volt. Már nagyon messziről megláttam a karcsú alakját, ahogy szembe jön. Szinte repestem az örömtől, ahogy közeledett. Aztán odaért, elmentünk egymás mellett, de szinte alig lépkedve, mindketten lelassítottunk. Most már szemérmetlenül, mélyen egymás szemébe néztünk, ahogy lassított léptekkel elmentünk egymás mellett. Egy pillanatra felvillant egy halvány mosoly és mintha a fejét hívogatóan megbillentette volna. Aztán elment mellettem, és elfogott a rémület, hogy nem látom többet. Megálltam és hátrafordultam. Épp ő is visszapillantott és mosolygott rám. Visszamosolyogtam és csak álltam tovább.

Néhány másodperc múlva elfordította a fejét és folytatta az útját. Kétségbe estem és csak álltam pár másodpercig. Aztán megszületett a nagy elhatározás és utána indultam. Biztos voltam benne, hogy tudja, érzi, hogy követem. A strand végére ért, aztán átmászott néhány kisebb gránittömbön. Tétováztam, de mentem utána, mert a kövek között már szem elől tévesztettem. Átmásztam én is néhány nagyobb sziklán. Aztán tovább és tovább, kezdett elhalkulni a strand zsivaja.

Aztán az egyik nagyobb tömb után megláttam. Egy kisebb homokszigeten hanyatt feküdt a kövek között. Odamentem és megálltam mellette. Lenéztem és hosszasan gyönyörködtem a tökéletes, sportos alkatában, néztem a szemébe omló tincseket, az apró rövidnadrág takarta karcsú derekat, sportos, hosszú combjait és lábait. Aztán leguggoltam mellé, egész közel és az arcát néztem.

Néhány perc is eltelhetett így, amikor a fiú szeme felpattant hirtelen. Gyönyörű szemei voltak, a mosoly felett ragyogó, csibészes tekintetet villantott rám. Szinte áramütésként ért, aztán hirtelen felnyúlt, megragadta a karomat és lerántott maga mellé. Átfordultam a testén és a másik oldalán kötöttem ki hanyatt fekve.

Közelebb helyezkedett hozzám és nem mozdultunk. Csak feküdtünk egymás mellett, a válluk összesimult és megéreztem, hogy a kezét lent a derekunk között lassan az enyémbe fonja. Egyikük sem szólt egy szót sem,  azt sem tudtam, milyen nyelven beszél és a világ mely részéről jött. Hallottuk egymás lassú, mély lélegzetét. A hullámok verdesték a part menti sziklákat, távolabbról a strand zajongása hallatszott.

Sokáig feküdtünk így szorosan egymás mellett csukott szemmel, egymásba font kezekkel. Szinte égetett a testének a közelsége. Negyed óra is eltelt, amikor elengedte a kezem, felkönyökölt és felém fordult. Kinyitottam a szemem. A kezét a vállamra tette és a szemembe nézett. Éreztem, hogy a lábát közben felhúzza és a combját a combjaim közé teszi. Szinte megőrültem, úgy kívántam ezt a gyönyörű testet. Lassan fölém hajolt, de én már nem tudtam kivárni, felnyúltam a tarkója mögé és a fejét lehúztam.

Nem éreztem ellenállást, a gyönyörű szempár már csak centikről nézett a szemembe, amikor hirtelen oldalra mozdult és megcsókolta a vállam. Őrületes volt, nem túl finoman és nem is vadul, halk cuppanást hallottam. Aztán még egyszer. A tarkójánál fogva erősebben szorítottam magamhoz, ő kicsit ellenállt és a nyakam következett. Finoman éreztem a combja izmainak a játékát a combjaim között, ahogy összesimultak.

Finom puszit adott a nyakamra, aztán erőteljesen belecsókolt. Nem bírtam magammal, kicsit az oldalamra fordultam és erősebben kezdtem ölelni, most már mindkét karommal. A két lábammal kicsit megszorítottam a közéjük simuló combját és újból a nyakamba csókolt. Most már én is "támadtam", kapott egyet a vállára, aztán a nyaka következett. Az oldalunkon feküdtünk egymással szemben, a karjaink hol szorították, hogy simogatták egymás hátát és vállait, néha végigsimítottuk egymás arcát és nyakát.

Ahogy a mellkasunk is összesimult, csak egymás nyakát és arcát tudtuk kényeztetni, aztán finoman az ajkai közé vette a fülcimpámat, majd ismét vadul a nyakam következett. Vágytam rá, hogy a szemébe nézzek, ezért eltávolodtam kicsit az öleléséből és lassan fölé fordultam. A combjaink még mindig egymást szorították, hanyatt dőlt, én meg rásimultam és a szemébe néztem. Szótlanul néztük egymást pár másodpercig, aztán felnyúlt a tartóm mögé és magához húzott. A szám lassan közeledett az ajkaihoz, amikor kicsit megemelte a fejét és finom puszit nyomott a számra, aztán visszahanyatlott.

 

Nem maradhatott ennyiben, szinte fájt tűrtőztetni magam, de szándékosan csak lassan simultam az ajkaimmal az övére és egy apró csók után egy félmosollyal el is szakadtam tőle. Széles mosoly volt a válasz, majd hihetetlen gyorsan és erősen magára húzott. Az ajkaink összeforrtak és birkóztak egymáséval. Néha az ajkaim közé szorítottam egyik ajkát, aztán masszíroztuk egymásét, majd ugyanez fordítva. Egyik kezemmel az arcát simítottam, a másikkal a tarkóját fogtam hátulról, ő ugyanezt tette velem.

Néha kicsit szorítottuk egymást, néha csak simogattuk, aztán megéreztem a nyelvét. Váltogatva finoman, néha erősebben szopogattam a nyelvét, majd ő is megérezte az enyémet. Egyre vadabbá és szenvedélyesebbé vált a csók, most már teljes erővel ízlelgettük egymás ajkait, nyelvét és nyelveink néha vad birkózásokat folytattak egymáséval, hogy aztán megint az ajkaink forrjanak össze és ízlelgessék egymást tovább.

Közben fél kézzel egymás tarkója mögé nyúlva fogtuk egymás fejét, majd éreztem, hogy kibillen és legurulok a testéről és ő rögtön rám simul, de közben a szánk egy pillanatra sem szakad el egymásétól, úgy szorítottuk egymás tarkóját.

Most már én feküdtem alul, a combját kiszabadította a combjaim közül és a két lábával kívülről átkulcsolta az enyémet. Ettől a derekunk és az ágyékunk még jobban egymásnak feszült, a testünk eggyé vált a szorításban. Őrületesen kívántam minden porcikáját. Néha már elszakadtak egymástól az ajkaink, ilyenkor már-már fájdalmas vadsággal csókoltunk egymás nyakába vagy arcára, aztán folytattuk az ajkak és a nyelvek harcát. 

Most én akartam a kezdeményező lenni, megemeltem a derekam és oldalra fordultam. Ettől ő ledőlt rólam, de a lábaival még szorosan kulcsolta az enyémet. Az oldalunkon fekve folytattuk, aztán egész testtel lenyomtam és ráfeküdtem megint, a combom nem szabadult ki a combjai szorításából. Mostmár szinte folyamatosan küzdöttünk egymás testével, néha az oldalunkon, néha egymáson fekve harcoltunk, vadabbnál is vadabb csókokat váltva. Szinte minden minden egyes mozdulatánál éreztem az ágyékomon a hozzápréselődő ágyékát. Az apró rövidnadrágok szinte mintha ott sem lettek volna, mindent rezdülést éreztünk egymáson és tudtuk, hogy nincs megállás.

A sóhajok és néma nyögések között egyszer csak egy hangosabb és mélyebb sóhaj szakadt ki az éppen felszabaduló ajkai közül. Kicsit homorított, elengedte a tarkóm, majd a karjaival átfonta és magához szorította a derekam. Tudtam, hogy mi következik, már én is csak a pillanatra vártam.

Elengedtem a tarkóját és én is átfontam a derekát. A felsőtestünk kicsit eltávolodott, ahogy homorítottunk és magunkhoz szorítottuk egymás derekát. A csupasz lábaink és combunk már szinte fájdalmasan kulcsolta egymásét, az ágyékunk összeforrt. Aztán egyszerre nyögtünk fel hangosabban, ahogy az élvezet első hulláma megérkezett, és követte a többi. Csupán egymás testétől és csókjaitól az élvezet őrületes hullámai törték ránk. Halk sóhajok közepette, egy testként hullámoztunk, aztán ahogy csökkent a hullámok ereje, az ajkaink úgy kezdtek ismét közeledni egymáséhoz. Egymással szembe fordulva, összeforrva az élvezet utolsó hullámai már lágy, érzéki csókolózás közben értek mindkettőnket, a testünk finoman elernyedt egymáson.

 A vadságból finomság lett, a szorításból összesimulás és érintés. Az ajkak és nyelvek harca finom puszikká és érzéki, lassú csókokká változott, a két egyforma test szorítása öleléssé és simításokká szelídült. Egymásba fonódva most már gyakran hosszú másodpercekig csak néztük egymás szemét, majd egy-egy lassú csókot váltottunk és puszilgattuk egymás arcát és vállait.

A kezünkkel finoman végigsimítottuk egymás testét. Aztán már csak leeresztve feküdtünk egymásba gabalyodva, hallgattuk egymás lélegzetét, a hullámok csapkodását és a távolról beszűrődő zsivajt. Nagyon sokáig feküdtünk így. Egyszerre éreztem, a combomon az átázott rövidnadrágok hidegét és a combjának a forróságát, a nyakamban a lélegzetét, a mellkasomon a mellkasának a mozgását.

Aztán gyerekek nevetgélése közeledett a strand felől. Magamban elátkoztam őket, tudtam, hogy véget vetnek életem leggyönyörűbb élményének. Lassan ő is mozgolódni kezdett és éreztem, ahogy elkezdi kiszabadítani magát. Én is kibogoztam magam és felültem mellé. A gyerekcsapat elkezdett átmászni az első sziklákon, valami érthetetlen nyelven karattyoltak. Felálltam, ő is felkászálódott és a víz felé biccentett. Végül is visszaúszhatunk a strandhoz innen is. Már egész közel voltak, amikor még mellém lépett, megfogta a kezem és szájon csókolt. Viszonoztam, kicsit hosszabban és utoljára magamhoz húztam a gyönyörű testét és megöleltük egymást. Aztán elszakadtunk egymástól és begyalogoltunk a vízbe.

Egymás mellett tempózva visszaúsztunk a strandhoz, kimentünk a homokra és néhány másodpercig csak egymás szemébe néztünk. Amilyen gyönyört éreztem még nemrég, ez most ez az ellenkező véglet volt. Tudtam, hogy ő elmegy, ki tudja, melyik részére a világnak az övéihez és soha többé nem látom. Láttam a szemében a bizonytalanságot és most nyoma sem volt a csibészes mosolynak. Aztán szinte egyszerre eleresztettünk egymásnak egy finom, fájdalmas mosolyt és sarkon fordultunk. Nem néztem hátra, őrületesen fájt így is. Aztán megkerestem a családomat és bekapcsolódtam hozzájuk egy felszínes és bugyuta beszélgetésbe...

 

  ( címkék: gay homo erotika szex barátság )

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr162551381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
amikor két fiú között történik valami...
süti beállítások módosítása