Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2011. február 07. 05:58 - Dávid_X

Az utolsó nyár - első nap

A középiskola utolsó közös kirándulása volt. Nem is hagyományos osztálykirándulás, inkább egy saját szervezésű hosszú hétvége, amin az osztálytársak nagyjából háromnegyede volt ott. Az osztályban lévő néhány lány egyike sem jött el, ami a legtöbbeket csalódással, sőt, kicsit haraggal töltötte el. Valamennyire mindig is jellemző volt, hogy nem nagyon szerettek közösködni velünk, amikor mégis kitört a szerelem két osztálytárs között, akkor a lány barátnői kegyetlen kiközösítési hadműveletekbe kezdtek, míg a megtévedt bárány vissza nem tért az övéihez. Nem is emlékszem, hogy lett volna osztályon belül igazi nagy és hosszan tartó szerelem. Korrekt volt ugyan a viszony a lányainkkal, de az igazi barátságok csak a fiúk és a lányok csoportján belül voltak csak jelen, a kettő között nagyon ritkán. A szerelmek pedig mindig kívülről érkeztek.

Az utolsó kirándulásunk csak megerősítette ezt. Akik eljöttek, tudták, hogy az utolsó alkalom, hogy együtt legyünk, a következő nyáron már mindenki az ország különböző pontjain fog tanulni vagy dolgozni, ha nem sikerült bejutnia egy főiskolára vagy egyetemre.

Kétszemélyes szobákat béreltünk nem messze a tóparttól. Sajnos a kevés pénzünket forintra be kellett osztani és úgy döntöttünk, hogy néhányan majd "feketén" alszanak a szobáinkban, hogy megússzuk két szoba árát. Első délután bedobáltuk a cuccainkat és mentünk is a strandra. Az estébe nyúló délután igazán jól sikerült, fürdés, röplabdázás, foci, lángos, egyszóval minden, ami egy ilyen hétvégéhez kell.

Estefelé még fáradtan fociztunk egyet, de már komolytalanul, több volt benne a birkózás, mint a foci. Jól éreztük magunkat. Éjjel sokáig voltunk a parton, sztorizgattunk, néhány sör mellett meséltünk a szerelmekről és az el nem jött lányokról, aztán hajnalban visszamentünk a szállásra. A szobákat gyorsan sikerült elosztani, mint kiderült, némelyikben franciaágy, másokban két egyszemélyes ágy volt. Két jóbarátommal az egyik egyszemélyes ágyakkal ellátott szobába kerültem. Kettőnk között a földre terített matracon, hálózsákban aludt a harmadik srác. Lefeküdtünk és sokáig nem tudtam elaludni. Talán túl hűvös volt a hajnal. Hallottam, hogy a lent alvó barátom is forgolódik és próbálja összehúzni magát. Egy idő múlva felültem és lenéztem rá.

- Hé, alszol? - suttogtam a sötétben. Rögtön jött is a válasz: - Nem...

- Gyere, elférünk itt ketten is - mondtam neki, mire kuncogott egyet, aztán felkelt és az ágyamra ült.

- Hát... nem tudom - mondta, de összehúztam magam és kihúzódtam az ágy szélére.

- Rohadt hideg van így - mondtam neki. Nem várt sokat, eldőlt mellettem, én meg felemeltem a takarómat és átvetettem rajta. Hűvös volt, mindketten egy szál alsónadrágban aludtunk. Kicsit reszkettem is, ahogy a takaró felemelésekor egy adag hűvös hajnali levegő áramlott be alá. Egymással szembe fordulva feküdtünk a takaró alatt. Összehúztuk magunkat, a felhúzott térdünk finoman egymáséhoz ért. 

- Köszi - suttogta, aztán becsukta a szemét. Eltelt néhány perc, majd lassan közelebb húzódott hozzám. Kinyújtotta a lábát, hogy ne érjen hozzám, de már egész közelről éreztem a lélegzetét. Én is közelebb húzódtam, hogy az arcunk már csak néhány centire legyen egymástól. Éreztem a testének a melegét és jól esett. Hirtelen el se tudtam volna olyan helyet képzelni, hol jobb lett volna, mint itt, egy takaró alatt egy jóbarátommal. El is aludtam és néhány emlékkép maradt meg a következő egy-két órából.

Ezek egyikében megéreztem, hogy a kezét a derekamra teszi, én is kicsit még közelebb húzódtam és nyakig magunkra húztam a takarót. A kezem felhúzva a mellkasunk között volt, majd finoman a mellkasára tettem. Aztán a következő félálombeli pillanatban azt éreztem, hogy a fejünk már egymás karján nyugszik és már a nyakamon érzem a jólesően meleg leheletét. Magamhoz öleltem a fejét és így aludtunk tovább.

A lábaink felváltva voltak egymásé alatt és felett, néha átvetettem az övén, aztán némi mozgolódás után ő az enyémen és a combom az övéi közé szorítva melegedett a combjai között.

A hajnal egy pontján már gátlástalanul öleltük egymást szorosan, ahogy félálomban, vagy néha felébredve sikerült. Azelőtt sosem voltam még hasonló helyzetben, valószínűleg ő sem, de fantasztikus érzés volt. A nyakunkon éreztük egymás leheletét és egész testtel egymáshoz simulva élveztük a hidegben egymás melegét a takaró alatt. Néhányszor felébredtem teljesen, ahogy mozgolódott, ilyenkor jobban vagy kevésbé ölelve egymást helyezkedtünk el megint. Hanyatt fordulva fél testével rám feküdt és a fejét a vállamra tette, majd egy idő múlva váltottunk és én használtam a nyakát párnának, hozzásimulva. Ilyenkor a két szinte teljesen csupasz test minden porcikája érezte egymásét.

A lábaink a combunk, a mellkasunk egymáséhoz simultak és melegítették egymást, karjainkkal vagy átöleltük a másik testét, vagy csak lágyan pihentettük egymáson. Amikor felébredtem és kitisztultam egy-egy pillanatra, éreztem az izgalmat és egy kis ijedtséget, hogy mi lesz reggel, ha felébredünk. Aztán ahogy az egyik mozgolódás után az ágyékunk egymáséhoz simult, már tudtam, hogy ő is hasonlóan "bajban" van, ami megnyugtatott. Rosszul aludtunk mindketten, mégis gyönyörű éjszaka volt. Reggel én ébredtem előbb. Alaposan egymásba voltunk gabalyodva.

Az arcunk egymáshoz simult, ahogy a feje a nyakamba fúrva pihent. A kezemmel a tarkója mögé nyúlva szorítottam magamhoz finoman. A mellkasunk összesimult, éreztem a szívverését, a lábaink egymáséra fonva melegítették egymást. Reméltem, hogy nem fog még egy ideig felébredni, de kissé megváltozott a légzése és pár másodperc múlva kinyitotta a szemét. Nem mozdult, kicsit meglepődve pislogott néhányat, aztán elmosolyodott.

- Jó reggelt - nyögte ki álmosan - nem fáztál, remélem. - tette hozzá kicsit gúnyosan.

- Nem, pont jó volt így - mondtam én is mosolyogva. Kedvem lett volna hirtelen megcsókolni, de visszafogtam magam, csak épphogy végigsimítottam a tarkóját.

- Na, nézzünk valami reggelit - mondta, majd elkezdtük kibogozni egymásból magunkat.  A szobában alvó harmadik srác még mélyen aludt, nem is akartuk, hogy meglásson így minket. Éreztem, hogy mintha ő is szándékosan lassan mozdulna, szinte minden egyes mozdulatot kihasználtunk, hogy még egyszer egymáshoz érjünk. Lassan sikerült, utolsóként a lábunk is kiszabadult egymásé közül és hanyatt fekve még pihengettünk pár másodpercet. Aztán felkeltünk és tudtam, hogy ez a nap már más lesz, mint az eddigiek és alig vártam az estét.

 

 A második nap - hamarosan...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr562642288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
amikor két fiú között történik valami...
süti beállítások módosítása