Már rég biztos volt magában, ami talán rosszabb, mint a bizonytalanság korszaka. Egyértelmű volt, hogy ha lát egy helyes fiú-lány párt, a szeme mindig a fiún akad meg. Végignézi a vonalati, az arcát, végigköveti a testének a rezdüléseit, az izmok játékát a ruha alatt. Pont, ahogy a barátai ezt a lányokkal teszik. És tudta, hogy ez milyen veszélyes is lehet. Amikor a barátaival megláttak egy csapat fiatal fiút és lányt vegyesen, kicsit később a maguk  tinédzser módján hevesen tárgyalták a lányok vonásait, alakját, ruháját, de ő ebből semmire sem emlékezett. Csak a vidáman mosolygó srác arca volt előtte. A szőke haj, a karcsú, sportos alak.

Igen, talán volt ott egy sárga, nagyon rövid szoknyás lány is. Talán. De pontosan fel tudta idézni annak a másik feketehajú srácnak a ruganyos mozgását, a szűk farmer vonalait, a póló gyűrődéseit a mellkasán, a széles mosolyát, amivel a mellette lévő lány felé fordult. És annak a harmadik szőke fiúnak a sportcipőjét, a combján feszülő sötétkék nadrágot, zippzáras kapucnis felsőt, ami alatt a mélyen kivágott kék póló volt. Csak ez rajta kívül senkit sem érdekelt.

 Néhány évvel ezelőtt, az után a bizonyos tábor utáni nyáron volt az egyetlen alkalom, amikor úgy érezte, nincs egyedül. A sporttábor helyett azon a nyáron csak egy háromnapos túrázás volt soron, amikor egy másik csapat sráccal találkoztak. És ott volt ő, akivel a pihenőhelyen véletlenül villant egymásra a tekintetük. Kicsit tovább néztek egymás szemébe, mint két fiú között ez megszokott lenne. Ott álltak egymással szemben, váltottak néhány szót a túrázásról, a szomjúságukról. Az a csapat az ország másik feléből jött, túlságosan is messziről.

És az ősrégi, rozsdásodó kút, amiből együtt ittak, most a világ közepe volt számára. A tűzcsapokhoz hasonló kút karját erősen kellett tartani, hogy vizet csikarjanak ki belőle.

- Várj, segítek! - mondta az ismeretlen fiú, amikor lehajolt inni, miközben próbálta a kart is tartani. 

A másik fiú keze megérintette az övét, majd a két kéz egymásra simult az ősrégi kút karján. Ő már ivott, amikor a másik is lehajolt a csobogó vízhez. A kezén érezte a másik kéz melegét és a szorítást, amivel a kart igyekezett tartani. Néhány másodpercig együtt ittak a jéghideg vízsugárból, ajkaik alig pár centire voltak egymásétól. Csukott szemmel kortyolt néhányat, aztán amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a másik fiú a szemébe néz, miközben hangos kortyokban nyeli le a vizet. Mosolygott. Épp végzett és fel akart egyenesedni, amikor megtörtént.

A néhány centi hirtelen eltűnt az ajkaik közül, talán mindketten mozdultak egy kicsit a másik felé és egy pillanatra összeértek. Aztán a pillanatból egy kicsit több lett. A vízsugárban találkozó ajkak puhán összeértek. És ő nem mozdult. A másik fiú sem. Talán csak tizedmásodpercek voltak, talán egy fél másodperc? Nem tudta volna megmondani. Csak érezte, hogy a másik fiú ajkai az övére simulnak és egy kicsit megmozdulnak és mintha egy pillanatra maguk közé zárnák az övét. Puha és kellemes érzés volt.

Aztán hirtelen eltávolodott és a másik fiú felállt, mintha csak véletlen lett volna. Talán az is volt. Szélesen vigyorgott.

- Upsz, bocsi! - mondta nevetve. A keze még egy kicsit az övére simult a kút karján, aztán amint ő is felegyenesedett, elengedte. 

- Nem gond. - mondta ő is, kínos mosolyt erőltetve magára, de közben vadul dörömbölt a szíve. Egy pillanat volt csak az egész, Vagy talán másodpercek? Nem, annyi biztosan nem, mert körülöttük a többiek zsivaja nem változott, fel sem tűnt nekik semmi az egészből. Akkor tényleg csak egy pillanat volt az egész.

De arra elég, hogy tudja: nincs egyedül. Vagy az egészet csak képzeli és olyasmit lát bele, ami nincs? Nem, ez nem véletlen érintés volt. Annál sokkal hosszabban és mélyebben néztek még utána egymás szemébe. Legalábbis szerette ezt gondolni. Amikor elindultak a pihenőhelyről, véletlenül még összetalálkozott a tekintetük. Aztán mindenki ment tovább a maga társaságával.

Ez az élmény, amiről néha már nem is tudta, hogy tényleg megtörtént-e, egy kis vigaszt nyújtott a magányban. És tudta, hogy szüksége van ilyen élményekre, hogy ne bolonduljon meg. Legalább töredékét érezhesse annak, amit az általa irigyelt lányok érezhettek, amint egy-egy barátjához bújtak vagy a közös bulik alkalmával a fiúkhoz simulva lötyögtek  tánctéren. Muszáj találnia valakit, akihez néha hozzáérhet úgy, hogy ne kelljen rettegnie attól, hogy ez hosszabb érintés volt a kelleténél. Vagy ne egy baráti birkózást kelljen provokálnia, ha egy fiú testének az érintésére vágyik.

A túra és a bizonyos kút óta tudta, hogy kell az érintés. Egyszerűen szüksége van rá. És amióta ezt tudta, csak még fájdalmasabb volt néznie, amint a barátai egy-egy lánnyal ölelkeznek, vagy csak ülnek egymás mellett a padon, lábaikat egymásén átvetve és valami hülyeséget bámulnak egymáshoz simulva a telefonjukon.

Amikor elképzelte, hogy egy másik fiúval ülnek egy padon egymással szemben, máris érezte a bizsergető izgalmat. Akár az a fiú is lehetne, ott a kútnál. Bárcsak ő lenne az! Ülnének egymással szemben, a combjaik egymáséra simulnának és megint érezné azokat a puha ajkakat. 

Aztán csak magához ölelné és néha megcsókolná. Ugyanolyan puhán és finoman, mint ahogy ott a kútnál. Ha az csók volt egyáltalán. Vagy csak egy baleset. Mindegy, akarta. És ahol ezt megtehetné, az milyen szép világ is lenne!

Egy tökéletes világban ülhetne egy padon azzal a fiúval és megcsókolhatná. Még csak szégyellnie sem kellene az egészet! De ez nem egy tökéletes világ. És így nagyon nehéz dolga lesz.