Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2011. január 01. 08:00 - Dávid79

Ellenségek

Az egyetemi évek sűrű, intenzív időszakai, mint a vizsgák, ivászatok, egyetemi napok, nyári szünet (nekem munka...) között felüdülés volt az egy hetes teremfoci bajnokság, amit minden félévben megrendeztünk a saját kollégiumunkban, ahol laktam. Csak két másik kollégium két-két csapata vett rajta részt, úgyhogy házibajnokság jellegű volt a torna, de azért kellemes és izgalmas hét volt ez mindig, hosszú évekre visszanyúló hagyományokkal. Megvolt a tradicionális nagy ellenfél is, akivel az első két helyért küzdöttünk évek óta, váltakozó sikerrel. Ennek megfelelően megvoltak a komoly, vagy kevésbé komoly torzsalkodások, ellentétek a két csapat - és persze a tagjai - között.

 Nekem is megvolt a magam legnagyobb ellenfele, a riválisnál ugyanazon a poszton játszó srác, akivel, ha csak lehet, megkeserítettük egymás életét a meccseken. Kiegyenlített test-test elleni küzdelmek voltak ezek, nagyjából egyforma felépítésűek és magasságúak voltunk. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy a meccseink nem a színvonal miatt voltak izgalmasak, hiszen a posztokat is csak félig, vagy annyira sem vettük komolyan. Igaz, közönségünk sem nagyon volt, csak néhány barát és kollégista jött le néha a terembe megnézni a meccseket.

Ha hozzá került a labda, már mentem is rá és ugyanez fordítva... Ilyenkor a szabályosság és a szabálytalanság vékony határvonalán egyensúlyozva gyúrtuk, lökdöstük egymást. Volt még egy-két ilyen párharc a csapatainkban, de ez hozzátartozott a játékhoz. Ennek ellenére sem voltunk durvák, vagy túl gyakran szabálytalanok - nem is emlékszem, hogy sérülés előfordult volna egy-egy ilyen összecsapás miatt - de azért nem is nagyon kíméltük egymást.

 Az utolsó félévben a döntőben kerültünk össze megint, ekkor a tét még nagyobb volt, hiszen utolsó évesként utoljára lehetett legyőzni a nagy ellenfelet. Ennek megfelelően ez a meccs kicsit durvább is volt, mint az eddigiek, nagyon akartunk győzni - és persze ők is. Az első fájdalmas összetűzés mindjárt az elején megtörtént, az én csapatomból volt valaki durva és - eddig példátlan módon - a pórul járt srácot le kellett cserélni. Ez olaj volt a tűzre, érezhetően megváltozott a hangulat.

Az első összecsapásom a saját ellenfelemmel nem is váratott magára sokáig, megkaptam a labdát és rögtön rám rontott. Húztam egyet a labdán és megindultam, mire ő egyszerűen félig belépett elém és átestem a combján. Vigasztalt a tudat, hogy jó nagyot sikerült estemben a combjába térdelnem, így neki is fájt. Mindketten kicsit sántítva folytattuk, de a fájdalom már a rögtön szabadrúgás után elmúlt, elnyomta az adrenalin.

A következő találkozásunkkor én voltam soron. Nem olyan látványosan, mint ő, de egy határozott mozdulattal hátulról mögé lépve először a lábát, majd a labdát is megtoltam, így elvesztette az egyensúlyát és néhány lépés után lehasalt. Elégedett voltam magammal és láttam, hogy amint feláll, szikrákat szór a szeme, de nem szól egy szót sem.

Újabb pár perc, és közben egy újabb sérülés után szinte elszabadult a pokol a teremben. Egyre durvább és alattomosabb becsúszások, belépések és lökések voltak, szegény srác, aki a bíráskodást vállalta, kezdte elveszíteni a maradék tekintélyét is. Jöhetett az újabb összecsapás. Ezúttal egy kipattant labdára rajtoltunk rá mindketten. Az első tizedmásodperctől látszott, hogy ebből baj lesz, egyszerre fogunk odaérni.

Így is lett, odaérve egyszerre akartunk egymás elé belépni, hogy ellökjük a labda közeléből a másikat. Az eredmény egy hatalmas ütközés lett, ráadásul szándékosan és elég durván belekönyököltünk egymás oldalába is, miközben a vállunkkal és a combunkkal is összeütköztünk és ellöktük egymást.

A labda továbbpattant, a játék ment tovább, de csillagokat láttam a fájdalomtól és pár másodpercig nem kaptam levegőt. Összegörnyedve oldalra néztem, és láttam, hogy ellenfelem is lehajol és levegőért kapkod. Megerőszakolva magam megpróbáltam felegyenesedni, pár másodperc után sikerült is, és úgy láttam, neki is.

Félgőzzel folytattuk mindketten, sajgott az oldalam, fájt még minden egyes levegővétel. Ő sem nagyon törte magát a labdákért, nem sokkal lehetett jobban, mint én. Már csak néhány perc volt hátra, ők vezettek két góllal, nem volt esélyünk, csak be akartuk fejezni a meccset.

És akkor jött egy újabb kitolt labda, amire ketten voltunk esélyesek. Rárajtoltunk megint. Tudtam - és valószínűleg ő is így volt vele - hogy most egyikünk ki fogja végezni a másikat. Azon voltam, hogy én legyek a kivégző és ő az áldozat, aki majd fekve marad.

Fél méterre sem voltunk a labdától, amikor találkoztunk, a bal oldalam felől érkezett. A kitartott könyökünk most elcsúszott és vállal ütköztünk, majd a jobb karjával egy pillanat alatt átfonta az enyémet és belülről megfogta a bal csuklóm. Vállal rásegítve így próbált szinte egy helyben húzni-vonni, hogy elveszítsem az egyensúlyom, és hogy esés közben nyilván véletlenül az oldalamba térdeljen, vagy lökjön egy nagyot rajtam. 

Ezalatt sikerült a bal lábamat oldalról szorosan a jobb lába mögé akasztanom, majd felemeltem egy kicsit, hogy a combommal megemelve a combját, hátrafelé átessen rajtam.

A terv jó volt de arra számítottam, hogy közben sikerül kiszabadítani a karom az övéből és lökhetek is rajta egy keveset. Hátra lépett volna, de a combja átfordult az enyémen és félig hátra félig oldalra esett, a karját még mindig az enyémbe fonva és magával húzva engem is.

Esés közben reflexből próbáltam úgy helyezkedni, hogy elkerüljem, de nem nagyon sikerült. Földet ért a háta, majd, mivel a karja, amivel tompítani tudott volna az enyémbe volt  fonva, egy ijesztő koppanással a feje is. Esés közben erre a hangra egy század másodperc alatt kijózanodtam és megrémültem, hogy komoly baja lehet. Aztán ráestem én is, úgy fejelve meg a vállát, hogy az orrom vérezni kezdett.

Lekászálódtam róla, ő is mozgolódni és nyögni kezdett. Azon aggódtam, hogy nem tört-e be a feje. Azt tudtam, hogy én valószínűleg megúsztam egy nem is vészes orrvérzéssel, de még bennem volt a hang, ahogy a feje a parkettára koppant. Félig visszafordultam fölé és megfogtam a vállát.

- Hé! Hallasz? Jól vagy? - teljesen hanyatt fordult és rám nézett. A szemében egy pillanatra megláttam a szikrákat és a gyűlöletet, ami mindvégig ott volt a meccsen, aztán mintha varázsütésre történt volna, egy másodperc alatt eltűnt. Talán meglátta, hogy vérzem, talán a hangomon hallotta, hogy komolyan aggódom, nem történt-e baja, nem tudom...

- Jól vagy? - kérdeztem kicsit halkabban és kicsit megszorítottam a vállát. A körénk sereglő csapattársakban gyűlt a harag, közel voltak egy komolyabb összetűzéshez. Furcsa módon ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy mi, a két szenvedő fél vagyunk a legjobb viszonyban a pályán.

- Nyugi, semmi baj. - mondta hirtelen félhangosan, ahogy tőle telt, nem is nekem válaszolva, hanem inkább a saját csapatát nyugtatva. - Azt hiszem... - tette hozzá, de ezt már nagyon halkan, amitől most igazán megrémültem.

- Gyere, próbálj felállni - mondtam halkan és közben észrevettem, hogy a második csepp vér hullik a pólójára az orromból.

- Ó, bassza meg... - morogtam és elfordultam. Felültem és közben nyugtatgattam a társakat egy kicsit. Közben elkezdték felsegíteni őt is, miközben a sajátjait nyugtatta. Nem volt könnyű dolga. Kaptam egy zsebkendőt és felálltam. Ekkor éreztem meg, hogy valamitől a lábam is piszkosul fáj. Talpra állították őt is, kicsit görnyedt volt és bizonytalan, de úgy tűnt, nem hal bele. Pocsékul éreztem magam, nem csak fizikailag. Sántikálva felé léptem, mire egy társa közénk állt. Kicsit bambán álltam egy másodpercig, amikor meghallottam, hogy halkan mondogatja:

- Nyugi már, hagyd abba... - a srác odébb lépett. Én az áldozatomhoz léptem, gyorsan végigmértem, aztán megfogtam a vállát.

- Jól vagy? - közben a kezemmel megfogtam a tarkóját és épphogy érintve végigsimítottam hátul a fejét.

- Szerintem megmaradok, - mondta és ő is a tarkójához nyúlt, a kezünk egy pillanatra összeütközött - de azért leülök egy kicsit, aztán hideg víz alá rakom a fejem. Neked se ártana megmosakodni.

Az arcomon és a pólómon kisebb vérfolt volt, de úgy éreztem, hogy már elállt a vérzés. Elvettem a zsebkendőt, úgy tűnt, tényleg elállt. Egymás mellett szótlanul ülve vártuk meg azt a néhány percet, ami a meccsből maradt. Kikaptunk, de örültem, hogy vége.

- Figyelj, ne menj így el! - fordultam hozzá - Gyere fel a szobámba és mosd meg a fejed! Meg kicsit várnod kéne, mielőtt elmész. Jó lenne tudni, hogy nem kaptál-e agyrázkódást.

- Nyugi, kicsit kába vagyok, de az agyrázkódás nem ilyen... volt már, úgyhogy tudom. Csak nagyot koppant, ennyi. Azért a mosakodást elfogadom... kösz.

Felálltunk és elhárítgattuk a többiek segítségét. Attól, hogy láthatóan nem akarjuk már megölni egymást, furcsa mód ők is lenyugodtak. Négy emelet volt a szobámig, ahol az életmentő apró mosdó is volt. Sokáig tartott az út, néha kicsit megtámogattam a hátát, de mindig elhárította. A szobámban ledobtam a véres pólót, a csapnál pár másodperc alatt lemostam az arcom és leültem az ágyamra.

 Ő is ledobta a pólót és a két kézzel kezdte a fejére öntözgetni a hideg vizet. A fele a padlóra ment, a másik felével sikerült lehűtenie magát valamennyire. Elzárta a csapot. Felálltam, kerestem neki egy törölközőt és a kezébe adtam. Fel sem nézett, csak megköszönte és megtörölte a fejét. Közben mögötte álltam és vártam.

- Sokkal jobb! - mondta és hirtelen nem tudott mit kezdeni a törölközővel. Elvigyorodtam a sutaságán, fura mód jól állt neki, nem volt még alkalmam így látni, sokkal inkább csak az ellenkező véglethez volt eddig szerencsém.

- Dobd csak oda a tartóra! - vetettem oda, aztán a szoba apró hűtőjéhez mentem és keresgélni kezdtem benne.

- Ülj le, van némi narancslé, még talán hideg is.

Leült az ágyra, amíg töltöttem két műanyagpohárba a léből. A kezébe adtam az övét és mellé ültem.

- Hát, nem lesz már több meccsünk - mondtam, aztán hirtelen nem tudtam folytatni, ahogy szerettem volna. Ahogy közelről belenéztem a szemébe, egészen mást láttam, mint eddig éveken át. Egy kedves arcú, szimpatikus, mosolygós srácot láttam most, kicsit sebzetten és fáradtan. Elemi erővel tört rám a lelkiismeret furdalás, ahogy végiggondoltam, hogy mit műveltem vele az eddigi meccseken, nem is beszélve a mairól. Egészen megfeledkeztem arról, hogy ez kölcsönös volt, sőt talán gyakrabban is húztam én a rövidebbet. Ahogy mellette ültem, egymás szemébe néztünk és a vállunk leheletfinoman összeért, mindenről elfeledkeztem, amit ő tett velem korábban.

 - Ne haragudj... - nyögtem ki végül halkan, majd a karomat bizonytalanul átvetettem a vállán és gyengén, szinte alig érezhetően magamhoz húztam. A másik kezemben tartott poharamat az övéhez koccintottam és felhajtottuk a narancslevet. A két műanyagpohár kis ívben a közeli szemetesben landolt. Aztán ő is átvetette rajtam a karját, kicsit határozottabban, mint én. Egész szorosan magához ölelt és már az évekig hadakozó, egymásnak annyi fájdalmat okozó combjaink és lábszárunk is egymáséhoz ért.

- Te se haragudj!

 És tudtam, hogy ma mindketten legyőztünk egy ellenséget és szereztünk egy jóbarátot.

 

( címkék: barátság ellenség gay homo szex erotika )

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr702549578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukulkán 2011.01.01. 10:22:10

Ebből hiányolom a szexet.
amikor két fiú között történik valami...