Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2011. január 31. 22:23 - Dávid_X

Volt valami

Rengetegen voltak a buszon. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nagynehezen befurakodtam, hogy ne az ajtóban kelljen megállnom, hanem valahol bent, a kapaszkodót markolva a fejem felett. A két üléssor közötti keskeny folyosón ilyenkor alig fér el két ember egymásnak háttal. Így volt ez most is, de volt valami bíztató, vagy inkább izgalmas a megállóban való várakozáskor. A szűk farmerban és rövidujjú pólóban várakozó helyes arcú srácra már korábban felfigyeltem, amint felértem az aluljáróból a megállóhoz. Több busz is megállt ott, de sokáig egyfelé mentek, reméltem, hogy ugyanarra várunk. Direkt hozzá közel álltam meg, hátha... kétszer pillantott rám, valószínűleg véletlenül, ilyenkor pont találkozott a tekintetünk. Próbáltam úgy tenni, mintha véletlen lett volna tényleg. Aztán megjött a busz, a tömeg feltódult rá, köztük én is, és szerencsémre ő is. Néhányan voltak közöttünk, amíg felszálltunk, de aztán megtorpant, bizonytalankodott egy kicsit, amíg átnyomakodtak mellette. Végül megállt az ülések közötti folyosón, egy viszonylag tágas helyet kinézve magának, hogy mögötte el lehessen férni. Beljebb küzdöttem magam és megálltam a másik oldali kapaszkodót megfogva.

Egymásnak háttal álltunk, néha éreztem, hogy a hátam az övéhez ér. Aztán végre becsukódtak az ajtók és elindultunk. A rázós úton nem kímélik a tömeget a sofőrök, úgyhogy igencsak szükség van a kapaszkodókra. Szélesebb terpeszben álltam, észrevettem, hogy ő is, így a bizonytalan kapaszkodón lógva küzdöttünk a kanyarokkal. Egyre gyakrabban éreztem meg, hogy néha a vádlija az enyémhez ér, majd egy-egy erősebb kanyarban vagy váratlanabb kormánymozdulatnál a combunk hátsó része is egymáséhoz ér.

Egyre jobban élveztem a helyzetet, jó érzés volt hozzáérni. Megálló következett és egy újabb szerencse, a srác állóhelye melletti ülést óriási szatyrot cipelő nénike foglalta el, így a fiú kicsit kijjebb lépett a folyosón, hogy elférjen. Mostmár szinte folyamatosan hozzám ért. Megint elindultunk, a gázadással együtt éreztem, hogy a combja teljes hosszában az enyémhez simul néhány másodpercre, majd eltávolodik tőle. Úgy éreztem, ez az érintkezés talán egy kicsit hosszabb volt az indokoltnál, ezért kijjebb mozdítottam egy kicsit a lábam, hogy a combom a legkisebb rezdülésre is hozzá érhessen az övéhez. Így is lett, szinte folyamatosan éreztem, hogy összeérünk és eltávolodunk egymástól a busz minden apró rándulásakor. Amint a busz dobálta magát a sávjában, néha a hátunk is egymáséhoz simult, majd eltávolodott, a combjaink pedig szinte folyamatosan összesimultak. Egyre bolondítóbb érzés volt, szinte már az volt a furcsa, amikor nem simultunk össze egy kicsit legalább. Újabb megálló, a néni leszállni készült. Felkapta a hatalmas szatyrot és felállt. A fiú készségesen húzódott hátrébb, elengedve a kapaszkodót. Szinte egészen a lábaim közé lépett hátra, a hátát az enyémhez simítva. Ahogy hozzám simult, biztos voltam benne, hogy nem lett volna muszáj ennyire rám állnia. Most már tudtam, hogy neki is jó érzés, akár csak nekem. A néni lassan kikászálódott és hátra nyomakodott az ajtó felé.

A fiú megvárta, míg legalább két lépéssel eltávolodik. Ezalatt a néhány másodperc alatt éreztem, hogy szinte teljesen nekem dől, hátát az enyémhez simítva. Vékony pólóinkon keresztül éreztem az izmai apró mozgását, ahogy egyensúlyozott és azt is, hogy jórész én tartottam őt egyensúlyban. Szinte forrónak éreztem a hátát, ahogy az enyémhez simult. Egyik lábával pedig egészen hátra lépve a lábaim közé egyensúlyozott, mintha véletlenül alakult volna így. Combja teljes hosszában az enyémhez simult, forró volt, akár csak a háta, de még a vádlink is egymáséhoz feszült. Sokáig tartott ez a néhány másodperc, de szinte fájdalmasan szakadt el tőlem. És lassan. Először előrébb hajolt, megfogta a kapaszkodót, majd enyhült a comb és a vádli támasztása, míg más épphogy csak egymáshoz simultak. Még néhány másodperc és már nem ért hozzám. Egészen biztos voltam benne, hogy ő is élvezte az érintkezést. Hosszú és alapos volt, jóval több, mint amennyit a tömegben egyébként észre sem vesz, vagy direkt elsiklik felette az ember. A tömegben előfordul, de ilyen csak akkor, ha mindkettőjüknek jól esik.

Még néhány percig utaztunk együtt, ezalatt már csak elvétve, de olyankor hosszabb ideig simulva egymáshoz, majd elindult az ajtó felé. Utoljára még megfordult és már felém fordulva kezdett araszolni, hogy eljusson az ajtóhoz. Átnyúlt az én oldalamra, megfogott egy kapaszkodót és mintha búcsúzás lenne, még egyszer véletlenül hozzám simult. Már nem a hátát éreztem, hanem egy pillanatra a mellkasát, ahogy a hátamhoz ér, majd egy másodpercre megállt mellettem, és mintha megvárná, amíg túljutunk a megálló előtti kanyaron, a combja még egyszer épp hogy érintve az enyémet hozzám simult. aztán vége lett, nyíltak az ajtók és leszállt néhányad magával. Én még néztem őt egy ideig, amíg becsukódtak az ajtók és amint elindultunk, az ablakon át egy pillanatra még elkaptam a tekintetét.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr622629181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
amikor két fiú között történik valami...
süti beállítások módosítása