Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2015. január 07. 09:15 - Dávid79

Egy borospince ajándéka

A megbeszéltnél jóval korábban érkeztem a borospincébe. Két asztal volt csak foglalt a tíz ottlévőből. Az egyiknél egy idős, szimpatikus házaspár ünnepelhetett valami, csendben nevetgéltek és épp a megérkezésemkor koccintottak valami jóféle vörösborral. A másiknál két fiatal srác ült egymás mellett és a várostérképet tanulmányozták egy kancsó fehérbor és három-négy színes prospektus társaságában.

Az asztal szomszédos oldalainál, egymáshoz közel húzódva társalogtak, első ránézésre egy párnak gondoltam volna őket. Nem  magyarul beszéltek, az már az első pillanatra feltűnt, valamilyen skandináv nyelvnek hangzott. Ránézésre első-vagy másodéves egyetemisták lehettek, valószínűleg a téli szünet egy részét töltik nálunk. Jónéhány másodpercig elidőzött rajtuk a tekintetem, amíg egyikük, talán megérezve, hogy nézem őket, felpillantott. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk.

egy_borospince_ajandeka_2.jpg

Élénk, vidám szeme volt, szinte felvillant a fekete beatfrizura alól, ahogy felnézett. Barátja abbahagyta egy pillanatra a beszédet és ő is oldalra pillantott. A másodperc tört része alatt egy finom mosoly jelent meg rajta. A sötétszőke, bolondos haj kicsit a szemébe lógott, de a szemével is mosolygott.

Hirtelen úgy éreztem, túl sokáig bámultam őket. Egy halovány, bocsánatkérő mosolyt erőltettem magamra, aztán elfordítottam a fejem, hogy helyet keresssek. Nem volt nehéz a rengeteg üres asztal közül. Egy tőlük két asztalnyira lévőt választottam, nagyjából félúton az idős pár és a két fiú között.

Lepakoltam a kabátot és a hátizsákomat, aztán leültem. Igyekeztem nem a fiúk felé fordulva ülni, hogy ne zavarjam őket. Éreztem, hogy ha szembe ülnék velük, túl sokszor tévedne rájuk a tekintetem. Így is, amíg a borlapot tanulmányoztam, a szemem sarkából folyamatosan láttam őket.

egy_borospince_ajandeka_1.jpg

Néha nevetgéltek valamin és most éppen a színes reklámanyagokat nézegették, a térkép szinte beborította az asztalt. Nem is értettem, minek a térkép, mert mindkettőjük okostelefonja is ott hevert az asztalon, néha azok valamelyikén is böngészgettek egy kicsit.

Jött a pincér, kértem tőle egy száraz fehérbort és hozzá két poharat. Van még időm a barátom érkezéséig, úgyhogy azt terveztem, hogy csak pár apró korttyal kezdem meg a bort. Irigyeltem ezeket a srácokat. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ők egy pár. Vagy ha nem azok, akkor is nagyon szeretik egymást és nem is félnek szeretni egymást. A barátom, akire vártam egy régi évfolyamtársam, róla csak álmodozhattam, de tudom, hogy ez nem válhat valóra. Ő nem az a típus, akit akár csak megölelhetne az ember, valószínűleg értetlenül fogadná. Ennek ellenére is nagyon szeretem, jó lesz újra látni.

Közben a fekete hajú fiú kicsit hangosabban odavetett valamit a barátjának és elkezdte összeszedni a térképet. Felállt az asztaltól és egyenesen felém indult. Hirtelen megvadult a pulzusom. Ránéztem és megvártam, amíg az asztalomhoz ér.

- Tudnál kicsit segíteni? - kérdezte, a legnagyobb elképedésemre magyarul. Törve és vicces kiejtéssel, de magyarul. Próbáltam udvariasan angolul válaszolni, de szinte rögtön letorkolt.

- Tanulok magyarul. Próbálom gyakorolok. - aztán elnevette magát. Én is nevettem, nagyon aranyos volt, ahogy küzdött ezzel a pár szóval. Mindig lenyűgöz, ha külföldit magyarul hallok beszélni. Nem is értem, miért kezd valaki egy ilyen, máshol használhatatlan, ám nehéz nyelvet tanulni.

- Igen, szívesen segítek! - mondtam és már fogalmaztam az egyszerű mondatokat, hogy megkönnyítsem a dolgát. Némi küzdelem árán kiderült, hogy valamelyik bulizós hely apró térképe sehogy sem egyezett az ő térképükkel, sem a telefon térképével.

egy_borospince_ajandeka_3.jpg

- Nézzük meg! - mondtam, és felálltam. Az asztalukhoz mentem, ami inkább egy csatatérhez hasonlított. A fiú visszaült a helyére, a szőke srác pedig egy halk "helló" kíséretében megint rám mosolygott. Gyönyörű, zöld szeme volt, egészen elvesztem benne. Aztán a barátja zökkentett ki, ahogy elém rakta az egyik prospektust. Szinte el kellett szakítanom a tekintetem  szőke srácétól, hogy a másikra nézzek. Ez sem volt jobb, mert ebben felvillanó tekintetben is el tudtam volna veszni. Leültem és közel húztam a széket az asztalhoz. A térdem egy pillanatra a szőke fiúéhoz ért, majd megéreztem a másik srácét is. Aztán elmúlt. Egy pillanatig tartott, de villámcsapásként ért ez a két érintés is. Aztán belemerültem a problémájukba.

A lényeg hamar kiderült, két utcanév rosszul szerepelt a prospektus sajátkészítésű kis térképén, sok más utcanév pedig egyszerűen hiányzott. Úgy tűnik, a bulizóhely erre nem fordított nagy gondot; egy sima guglis térkép bemásolásával jobban jártak volna.

A fekete hajú srác elém húzta az okostelefonját és megmutatta a térképet. Közben mindketten közelebb húzódtak, időnként mindkettőjük térdét éreztem, ahogy véletlenül hozzá-hozzáér az enyémhez az asztal alatt. Az apró okostelefont böngészve egyre többször értünk egymáshoz, mindhárman próbáltunk mutogatni vagy épp zoomolni az apró képernyőn. A térdem már folyamatosan mindkét srácéhoz hozzáért, amint a kezeink néha összeértek a képernyő felett. Egy-egy ilyen érintés mintha néhány pillanattal tovább tartott volna a véletlennél. Néhány ilyen véletlennél, ha valamelyik srácra pillantottam, szinte fejbevágott az a mély, élénk pillantás, amivel találkoztam. Nem tudtam, hogy én képzelem csak ezeket a pillantásokat huncut incselkedésnek, vagy tényleg azok. Néha egymásra is pillantottak és összenevettek.

Hamar túl voltunk a nehezén, nagyjából tisztáztuk, hová akarnak menni és hogy tudnak odajutni. Megköszönték, persze főleg a beatfrizurás srác beszélt, a maga vicces, egyszerű magyarságával. Szinte belészerettem, ahogy küzdött a szavakkal. És biztos vagyok benne, hogy érezte, mennyire imponál nekem a küzdése. A szőke srác térde vagy alkarja egyre hosszabb és hosszabb ideig időzött az enyémhez érve. Kérdeztem tőlük még párat, kiderült, hogy svéd egyetemisták és régóta tervezték, hogy eljönnek együtt Magyarországra hosszabb időre. Ez most két hetet jelentett.

Megérkezett a borom is, a pincér oda akarta hozni, a fiúkhoz, de végül jó helyre került, az én asztalomra. Pár percig még beszélgettünk, közben, néha nem is értettem miért egymásra nevettek. Az biztos, hogy kedves, közvetlen fiúk mindketten, a szőke srác talán kicsit félénkebb. Ennek ellenére, ha valamelyiküknek hosszabban a szemébe néztem, az ő mélyen világító zöld szeme volt a veszélyesebb. Egészen bele tudtam merülni. A folyamatos félmosoly és a véletlen érintések mintha tovább tartottak volna vele, aztán persze kizökkentett belőle egy hasonló "elveszés" vagy érintés a barátjától. Kellemes, vidám, intelligens társaság voltak.

egy_borospince_ajandeka_4.jpg

Furcsa, ahogy az alapvetően ösztönösen feltörő gyengébb vagy erősebb vágyon és a felszínesnek tűnő vidámságon át is érezni lehetett, hogy intelligens srácok. Az emberben ez is egy ösztön, hogy hamar, néhány perc alatt megérzi. Legalább olyan fontos, mint a fizikai benyomás, amit kelt valaki. Ez fura, kettős érzéssel töltött el. Örültem és megnyugtatott, hogy ilyenek, közben pedig nem örültem annak, hogy így rosszabb lesz otthagyni őket. Ha butácska, túl egyszerű diákok lennének, kevésbé fájó szívvel gondolok majd rájuk - ezt tudtam. Így viszont ilyen rövid idő alatt is túlságosan szimpatikussá vált ez a két srác. Nem akartam rákérdezni, hogy ők egy pár-e, de mostmár szinte biztos voltam benne. Beszélgettünk még egy kicsit, kiderült, hogy egy hostelben laknak, ahol rajtuk kívül alig lézeng vendég, délutántól pedig a várost járják és kipróbálják az ismertebb evős-ivós-bulizós helyeket.

  Egyszer csak megláttam egy farmernadrágot megjelenni a lépcsőn, majd lassan előtűnt a barátom is. Megérkezett.

- Mennem kell. - mondtam, majd gyorsan elhárítottam, hogy megint megköszönjék a segítséget.

- Hé, gyere velünk a barátoddal! - kiáltotta a fekete srác, de gyorsan elhárítottam. A barátom, aki a lányok nagy kedvence, ráadásul a lányok is az ő kedvencei, nem valószínű, hogy fél óránál tovább szertett volna három fiúval beszélgetni és bulizni egy olyan helyen, ahol lányok tömege várja a legújabb kalandját.

- Oké - mondta a szőke srác, aztán a szék támláján lévő kabátjához fordult. Elővett egy tollat és az egyik prospektusra írt valamit.

- Még nyolc nap itt - mondta a másik srác - itt lakunk, megyünk a városba sokat bulizni.

Aztán ideadta a barátja elől a prospektust. Egy cím és egy hostel neve volt, aláfirkantva pedig egy telefonszám.

- Ő Sven, én pedig Daniel vagyok - mutatta be gyorsan magukat elköszönésképpen. Én is gyorsan bemutatkoztam, aztán mégegyszer elköszöntem tőlük.  

- Lehet, hogy még találkozunk, amíg itt vagytok! Jó mulatást itt! - mondtam még hátrafordulva, aztán üdvözöltem a barátomat.

Az este további része kellemesen telt, jót beszélgettünk. Gyakori oldalpillantásaim mindegyike találkozott valamelyik fiú szemvillanásával, amit mindig egy halvány mosoly is kísért. Hamarabb távoztak, mint mi, még egyszer elköszöntek. Már a lépcső felé mentek, amikor a szőke srác hátrafordult és az asztalunkon fekvő prospektusra mutatott, amin az elérhetőségük volt. Mellé egy olyan mosoly társult, ami miatt megint a torkomban kezdett dobolni a szívem. Túl hamar megszerettem ezt a két srácot... Aztán gyorsan eltettem a papírt, nehogy ittmaradjon véletlenül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr447039791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
amikor két fiú között történik valami...