Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

amikor két fiú között történik valami...

2017. október 08. 02:01 - Dávid79

Jelek 1. - az első furcsaságok

Még iskolás volt, amikor először tűnt fel neki, hogy valami baj van vele. Egy nyári sporttábortban vette észre. Eleinte nem nagyon élvezte a tábort. Honvágya volt, korán kellett kellni, túlságosan is fárasztó volt az első pár nap és az osztálytársak többségét is mintha a szülők hiányában megszállta volna valami őrület. Ugratták egymást, folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb szivatások és ezek többsége neki egyáltalán nem tetszett. Még akkor sem, ha csak párnak volt ő az elszenvedője. 

Az, hogy valami furcsa van vele, pont ez egyik ilyen eset során derült ki, de persze még csak önmagának. Nem tudta, mi történik, de ijesztő volt és egyben valami megmagyarázhatatlanul kellemes érzés is társult ehhez. Rengeteget mozogtak aznap is és túl voltak már a táborban lévő faház étteremben elfogyasztott vacsorán is. A fiúk többsége az esti szabadfoglalkozás alatt elment zuhanyozni, ahol persze az általa nem kedvelt viccek sokaságát kellett megint átvészelni.

Törölközők csapódtak egymáshoz, egyszer csak elzáródott a melegvíz vagy egyszerűen csak valaki átdobott némi jéghideg vizet a szomszéd zuhanyzófülkébe. Ezután pedig a bűnöst lerohanták páran és móresre tanították. Igyekezett ezekből kimaradni, de néha félve azon kapta magát, hogy érdeklődve figyeli ilyenkor az egymással lökdösődő, birkózó fiúkat a zuhany alatt, amint egymást próbálták a hideg víz alá lökni. Aztán minden ment tovább, míg egyszer ő lett a célpont. nevetett, igyekezett eliszkolni, de nem sikerült. 

A másik fiú elkapta a derekát, a lábát az övé mögé rakta és megpróbálta kibillenteni az egyensúlyából, hogy aztán visszavonszolja a zuhany alá, ahol a harmadik már hidegzuhannyal várta az áldozatot, ha sikerül odavonszolni.

jelek_2.jpg

 Ellenállt, megpróbálta ő is a másik fiút a derekánál átfogva kibillenteni, amikor néhány másodpercre patthelyzet alakult ki. Fogták egymást, mindketten próbáltak gáncsolni, de nem bírtak egymással. A harmadik fiú csak hangosan visongott és bíztatta őket, hogy harcoljanak. Ekkor érezte meg, hogy van valami furcsa, kellemes érzés abban, ahogy egymást átkarolják és lábaikkal is próbálják egymás lábát gáncsolni. Hangosan nevetgélt már ő is és próbált támadni, amíg végül egymást szorítva mindketten kaptak a harmadik fiú által rájuk nyitott hideg vízből. A csata vége az lett, hogy előbbi ellenségével összefogva végül a harmadik fiút is bevonszolták, hogy ő se maradjon ki a jóból.

És ekkor már az adrenalin és a hangoskodás ellenére érezte, hogy egyáltalán nem érzi magát rosszul a csata hevében. Sőt, amikor az őt megtámadó fiú rövid időre kibontakozott a hármas küzdelemből és egyedül maradt a harmadik fiúval, már szinte élvezte, hogy egymásnak feszülnek az új ellenségével. Végül ő egymaga, egyedül tolta be a hideg víz alá a harmadik fiút.

jelek_7.jpg

 Miután mindannyian megkapták a magukét és hangoskodva mentek felöltözni és készülődni az alváshoz. Szinte egyik percről a másikra változott meg minden, amit a tábor iránt érzett. Már nem aggódott a szivatások miatt, már nem fél tőle, hogy megtalálják és célpontja lesz valami újabb viccnek. Sőt, szinte várta is. Úgysem bántják egymást igazából és hirtelen nagyon szerette volna, hogy újból meg kelljen védenie magát. És emellett furcsán zavarban is volt. Nem nagyon értette, mi történik vele, csak vágyni kezdett arra a megmagyarázhatatlan jó érzésre, amit a fiúkkal való test test elleni küzdés közben érzett.

A legijesztőbb pedig az az érzés volt, ami akkor rohanta meg, amikor a zuhanyzófülkék előtti vizes járólapon látott két fiút egymásba gabalyodva küzdeni, miközben másik kettő hangosan bíztatta őket. Az összeakaszkodó fiúk  átölelték egymást és a másik kettő biztatása mellett próbálták megemelni a másikat, hogy aztán a földre fektessék ellenfelüket. Végül az egyiküknek nagy üdvrivalgás közepette sikerült, de amikor a győztes a hanyatt fekvő fiú fölül feltápászkodott volna, a másik lehúzta magához, átfordultak egymáson. Végül az addigi vesztes fölülre került és a földön folytatták a küzdelmet.

jelek_5x.jpg

Ő ezt kicsit messzebbről figyelte csak őket. A hullámokban rátörő bizsergés sokkal erősebb volt, mint korábban bármikor. És ezután biztos lett már abban is, hogy a többiek ezt nem érzik. Ugyanúgy hangoskodtak, bíztatták a küzdőket, mint addig. Néha oda-oda csaptak egyet a törölközővel, amit aztán újabb lökdösődések, gáncsolások és hidegvíz alá vonszolások követtek. A bizsergés szinte már elviselhetetlen volt, nem értette, hogyan képesek így birkózni és a másik kettő pedig hogy tud ugyanúgy heccelve őket drukkolni a nekik. Hirtelen a nagyon jó érzés ijesztőbbé és magányosabbá is vált. Ekkor észrevette az egyik drukkoló, hogy figyeli őket és valamit mondott a másiknak.

Sejtette mi következik, de biztos volt benne, hogy ezt most nem szabad megvárnia. Menekülőre fogta és a nem túl lelkes üldözői hamar vissza is tértek inkább a küzdők mellé. Ő visszament a saját nyolcszemélyes faházába, ahol néhányan már aludtak a szobatársai közül. 

Hanyatt feküdt az ágyán, betakarózott és képtelen volt lenyugodni. Az egymásba gabalyodó társaira gondolt. A két földön küzdő fiú gondolatától is megrohanta az a furcsa, nagyon jó bizsergés. És nagyon várta a másnapi mozgást, hogy egy kicsit felfrissüljön ebből a furcsak állapotból. És nagyon várta a másnap esti szabad foglalkozást is. A magány érzése is erősebb lett és tudta, hogy amit érez, az a legtitkosabb dolog kell, hogy legyen az életében - valami furcsa és erős szégyenérzet lett rajta úrrá egy-egy pillanatra.

Az egymást kergető gondolatai között egyre többször fordult elő egy-egy barátja vagy az itteni fiúk közül néhány, akikre hirtelen másképp kezdett gondolni, mint eddig. Eszébe jutott, hogy holnap versenyfutások lesznek és némi foci a nap végén, közben a szünetekben pedig ugyanaz a vidám, egymást heccelő gondtalanság, mint korábban is. És korábban hogy is tudta ezeket nem szeretni!

 Bárcsak birkózhatna most valamelyikükkel itt az ágyán. Vagy nem is kell, hogy birkózzanak egymással, elég lenne, ha csak itt lenne mellette és egymáshoz simulnának. Volt néhány fiú a táborban, akikre szívesen gondolt most és nagyon jó érzés volt elképzelni őket, amint itt alszanak mellette.

jelek1_y.jpg

A szégyenérzet és a vágyakozás kevert érzésével aludt el. Az egyhetes tábor utolsó napjaira már tudta, hogy valami olyan titok van az életében, amilyen rajta kívül senkinek. Félelmetes és közben nagyon izgalmas érzés volt. És még négy nap van a táborból! Nagyon izgatott volt. Közben úgy érezte, értelmet kapott a táborozás, a sok gyakorlat és fáradozás a sportpályákon. Már egyáltalán nem utálta, sőt, sajnálta, hogy csak néhány nap maradt belőle.

És amikor elaludt, még nem tudta, hogy ez a bizonytalan, izgalmas érzés mennyivel letisztultabbá és közben szégyellnivalóbbá is válik az utolsó napokban.

 Folyt. köv.

 

 

 

 

Címkék: iskola fiú
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiussztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr2112922593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
amikor két fiú között történik valami...