- A vendég -

A kollégiumot nyáron ellepték a vendégek. Főleg kiránduló diákcsoportok. Ilyenkor a nyári munkára vagy nyári gyakorlatra pár hétig ott lakó kollégistákat leköltöztették az alsó szintre a luxusnak számító kétágyas szobákba, a vendégek pedig megkapták a négy emelet négyágyas szobáit.

Azon a héten végig egyedül voltam a szobában, rajtam kívül még egy srác volt néhány szobányival arrébb, akit csak látásból ismertem. A felettünk lévő szint tele volt, akkor épp lengyelekkel. Persze nem volt takarodó, se villanyoltás, se nevelőtanár ilyenkor, ezért nagyon élveztem ezeket az alkalmakat. Egyik este zuhanyzás után a szobatársam otthagyott sportújságjait olvasgattam, amikor kiabálást hallottam a folyosóról. Egy kisebb lengyel diákcsoport jött vissza, kicsit becsiccsentve, ők zajongtak a szobám előtt a földszinten. Kiugrottam az ágyból és kinéztem a folyosóra. A társaság lengyelül karattyolva már felfelé csörtetett a lépcsőn, csak az egyik srác volt még ott a folyosón. Meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót és engem nézett. Vigyorgott. - Hey! - mondta és odaintett. Visszaköszöntem és vártam. Aztán pár másodpercig még néztük egymást.

Elég csinos, vékony srác volt, rövidnadrágban és pólóban. Aranyszőke, kicsit göndörödő haj, természetellenesen zöld szem, óriási vigyor, és  talán csak belemagyarázom, de volt valami szlávos az arcában. - Magyar? - kérdezte egész jó kiejtéssel és odajött az ajtó elé. Aztán rövid, mindkettőn részéről borzasztó angolságú kérdezz-felelek, hogy ki honnan jött. Nem értettem  város nevét, de lelkesen magyarázta, hogy megmutatja. Aztán megértettem, hogy egy térképen akarja megmutatni. Bólogattam, és bementem a szobámba megkeresni az atlaszomat. Az ajtót nyitva hagytam, ő is bejött utánam. Pár perc múlva már egymás mellett ültünk az asztalnál és az atlaszt nézegettük. Én is megmutattam, hol születtem, és hol vagyunk most, mert nem volt vele képben. Ő is megmutatta a szülővárosát.

Vidám, közvetlen srác volt, tetszett is, hogy ilyen kicsit bolond és lelkes. Épp azt próbáltuk egymásnak magyarázni, hogy ki mit tanul, amikor önkéntelenül átölelte a vállam. Jól esett és kicsit közelebb húzódtam hozzá. Egyszer csak feltűnt neki, hogy a combom az övéhez simul. Hangosan felnevetett, egészen magához húzott és közben mondta. - Hey, you are gay! - közben folyamatosan vigyorgott és a szemembe nézett. Tiltakoztam egy kicsit, aztán hirtelen egészen magához rántott, hogy a fejünk összekoccant és a lábát átvetette az enyémen. A combja melegítette az enyémet és elkezdtem felizgulni tőle. Én is vigyorogtam, mint a vadalma és kicsit próbáltam ellenkezni, de igazából nem akartam. - Nice magyar boy - mondta, aztán adott egy puszit az arcomra.

Életemben először puszilt meg fiú, ráadásul egy idegen. Sőt, még csak nem is magyar! Hihetetlen izgalmas volt az egész. Mégis, semmi furcsát nem találtam a szituban, eszembe se jutott, hogy baj lenne. Mintha lány lett volna. Ekkor már én is átkaroltam és a másik kezemmel végigsimítottam az enyémen lévő combját. - Nice polish boy - és adtam egy puszit a szájára. Rövid ideig csak ültünk és vigyorogtunk egymásra, kicsit bénán összeölelkezve a két széken. - Sorry... I'm drunk - mondta, aztán megint megpuszilt. Én megint a szájára adtam vissza, de ekkor már nem engedett el, a nyakamat átölelő karjával magához szorított és csókolózni kezdtünk.

Fiúval még sosem csináltam, de nagyon élveztem. Én is öleltem és közben a másik kezemmel a combomat melegítő combját simogattam. Egészen rám dőlt, féltem, hogy mindjárt leborulunk a székről. És egy kicsit akartam is, hogy leboruljunk, jó lett volna egymáson feküdni. Egy-egy pillanatra meglepődtem magamon, hogy mit művelek épp egy idegen fiúval és felvillant bennem valami figyelmeztető lámpa, de hamar elsöpörte az óvatosságot a vágy. Nem hittem volna, hogy élőben ez ilyen erős. Lánnyal már voltam többször, azt tudtam, hogy milyen, de itt most minden új volt. És nagyon jó! Átvettem a kezdeményezést, felemelkedtem a székről és húztam őt is magammal. Felálltunk, még mindig összekapaszkodva és a derekát átfogva ledöntöttem az ágyamra.

Elég sokáig csak feküdtünk, én alul, ő rajtam, magamhoz öleltem és csak csókolóztunk. Egyszer valamit a fülembe súgott lengyelül, aztán folytatta. Pár perccel később elszakadt tőlem, felült és magával húzott ülő helyzetbe. A tarkómnál fogva szorította egymáshoz az ajkainkat és elég vadul csináltuk. 

A derekamhoz nyúlt és lehúzta rólam a pólót, aztán ő is levette és úgy folytattuk, aztán pár perc múlva ledöntött és rám mászott. Egész testével végigfeküdt rajtam és úgy csókolóztunk. Végül megint kiszabadította alólam a kezét, a rövidgatyámhoz nyúlt és megmarkolt. Felkiáltottam, de csak vigyorgott. Fiú még sosem érintett meg ott. De nem bántam, mert jó volt. Én is lenyúltam az övéhez. 

Gyúrtuk egymást lent, a csókolózást abba is hagytuk és csak lihegtünk egymáson. A fejét egészen a nyakamba fúrta. Egészen addig tartott, amíg nyögött egyet és elkezdett ütemesen mozogni. Erre én is kicsit eltávolodtam tőle és ugyanezt csináltam.

 Pár másodperc különbséggel élveztünk el, jól eláztatva magunkat, meg egymást is. Egy kis ideig még feküdtünk összeölelkezve, aztán elkezdte magát lefejteni rólam. Már kényelmetlenül hideg és nedves volt odalenn. - Shower? - kérdeztem tőle. Megint elvigyorodott, de csak megrázta a fejét. Sajnáltam. Kiszabadította magát, lassan feltápászkodott, megkereste az összegyűrt pólóját és magára rántotta. - Chiao, magyar boy! - aztán kiment.

Másnap nem láttam, aztán két nap múlva, szombat reggel kopogott. Épp indultak, gondolta, ha itt vagyok, elköszön gyorsan. Nem csak én sajnáltam, ahogy elnéztem. Megfogtam a kezét és behúztam a szobába, aztán megöleltem. - Nice polish gay! - és egy fantasztikusan jót csókolóztunk. Lehúztam az ágyra és ott folytattuk. A nyakába csókoltam, aztán megint egymásra talált a szánk. Pár perc telhetett el, amikor éreztem, hogy kicsit elhúzódik. Nem tudom, meddig tartott, de a folyosón már komoly hangoskodás volt, indult a társaságuk. Legszívesebben megint eldőltem volna vele, de végül eltépte magát tőlem. - Nice magyar gay! - válaszolt. Aztán még egy aranyos puszit adott a számra. - Bye! - és kiment.

Annak ellenére, hogy barátnőm is volt, sőt, szexeltünk is vele, ha alkalom volt rá, nagyon sajnáltam ezt a srácot, hogy elment. Sosem értem még hozzá így fiúkhoz, de még csak nem is csókolóztam eggyel sem. És most rögtön a közepébe! De egy kicsit sem bántam, sőt, nem is szégyelltem, mert nagyon jó élmény volt vele. És remélem, hogy lesz még ilyen!  Elmesélni azért nem fogom, főleg nem a barátnőmnek. Jó ez így, ahogy van.

 - Kíváncsiság -

Rolival elég hamar jóban lettem. A gimiben vele barátkoztam össze először és ez a barátság tart a mai napig is. A szerelem első látásra talán létezik "egyszerű" barátságoknál is. Ő barát volt első látásra. Elég sok mindenben hasonlítottunk egymásra, azt a kevés dolgot, amiben meg nem, elnéztük, vagy inkább szerettük is a másikban. Az új közös mániánk az edzőterem volt. Az ő ötlete volt, én meg lelkesen követtem, mert nekem is megtetszett. Hetente kétszer együtt mentünk edzeni. Ilyenkor húztuk egymást, amitől még élvezetesebb és talán hatékonyabb is volt.

Az egyik ilyen alkalommal a súlyokon már túl voltunk, néhány sorozat felülés volt még hátra. Ezt rendszerint egymást segítve csináltuk, az egyikünk ráült a másik lábára, amíg az a felüléseket csinálta, aztán fordítva. Most is így történt. Ő végzett a két sorozatával, én következtem. Csak utólag jöttem rá, hogy amíg a lábamat fogta, már az első sorozatnál kicsit feljebb csúszott és szinte a térdemnél ült rajtam. A rövid pihenő alatt leült a földre és csak a combjával tartotta a lábam. Amikor elkezdtem a második sorozatot, fel is emelkedett, hogy rá kellet szólnom, tartson jobban. Aztán leült, a combjával leszorította az enyémet és hátradőlt, a lábfejemre támaszkodva, hogy azt is lefogja. Furcsa volt, de nem törődtem nagyon vele. Csak vigyorgott rám, ahogy így minden felülésnél egész közel került az arcom az övéhez. Igazából vicces volt, és kicsit szokatlan, hogy a combjával így átfog, de nem volt vele bajom. Ezen is utólag gondolkodtam, valójában jó érzés volt ez is.

Vége lett a sorozatomnak, felültem, de ő nem mozdult. Az arca egész közel volt az enyémhez, a combjával továbbra is leszorította az enyémet. - Hé, végeztem, hahó! - mondtam neki közvetlenül az arcába, mert nem értettem, miért ül még rajtam.

Nem válaszolt semmit, csak elengedte a kezével a lábam és egy kicsit még közelebb hajolt. - Régóta ki akarok próbálni valamit. - csak ennyit mondott, és mélyen a szemembe nézett. Én még csak bután bambultam, nem értettem a dolgot. A kezét a vállamra tette. - Figyel csak, kipróbálom, de ígérd meg hogy nem vágsz pofán! - végképp nem értettem, arra gondoltam, hogy valami hülye gyakorlatot talált ki, amit velem akar kipróbáltatni. - Az attól függ! - mondtam neki - ha fájni fog, vagy megszívatsz, biztos, hogy pofán váglak! - persze nevetve mondtam, mert nem hittem, hogy bármi fájdalmasat csinálna. És persze, dehogy vágtam volna pofán, bármit is csinál. Ő is csak nevetett, de továbbra sem engedte el a tekintetem. - Nem fog fájni! Sőt, szerintem jó is lesz, de majd kiderül! - még mindig fogta a vállam, ekkor jutott csak először eszembe, hogy milyen intim helyzet ez. A combomon ül, a keze a vállamon és szinte összeér az arcunk; ha valaki bejön ide a kisterembe és meglát, hát nem tudom, hogy magyarázzuk el, hogy csak felüléseket csinálunk.

- Jó, nem tudom, mi a faszt akarsz csinálni, de akkor csináld már! - mondtam neki. Pár másodpercig még mozdulatlan volt, aztán folytattam - Úgy ülsz itt, mint aki le akar smárolni! - és szinte be sem fejeztem a mondatot, a keze a vállamról hirtelen a nyakamra és a tarkómra siklott és már éreztem is az ajkait a számon. Egy pillanat alatt megtörtént.

 Az első fél másodpercben ledermedtem a meglepetéstől, aztán öntudatlanul ellazítottam a számat és hagytam őt.

Talán négyig vagy ötig tudtam volna elszámolni, amíg tartott, nem tudom, az időérzékem valószínűleg nem működött valami jól. Reflexből a vállára tettem a kezem, de nem akaródzott eltolni magamtól. Furcsa döbbenet, jóleső melegség, ijedtség és még vagy ezer dolog keveredett bennem. Az első meglepetés után kicsit lazított és épphogy összeértek az ajkaink, aztán még egyszer erősebben rám tapadt.

 Eltelt még néhány másodperc, amíg szinte nem is tudtam magamról, valami önkívületbe kerülve éreztem csak távolról, ahogy az ajkaink egymásét falva, finom mozgással masszírozzák egymást. Aztán lelassult minden, még úgy két másodpercig csak mozdulatlanul egymásra tapadtunk, aztán vége volt. Az ellazított ajkaimat még egy pillanatra az övéi közé harapta, és búcsúzóul még egyszer megcsókolt.

Mintha valami kómából ébredtem volna. Eltávolodott és csak ült rajtam tovább, a szemembe nézve.

Én hirtelen nem tudtam mit mondani. Ő szólalt meg először. - Érdemes volt kipróbálni. Nem is rossz fiúval csinálni. - aztán csak nézett tovább. Várta, hogy örüljek, felháborodjak, vagy egyáltalán reagáljak valamit. Nem tudtam, mit csináljak. - Na! - mondta - mondj már valamit, milyen volt szerinted? - Kicsit mosolyra húztam a szám, gondolkodtam a fejleményeken. - Finom. - böktem ki végül, aztán mind a ketten elnevettük magunkat. - Te hülye fasz! - zártam le végül, de igazából egyáltalán nem haragudtam rá. És ezt ő is látta rajtam, mert vigyorogtunk mindketten. - Ha finom, akkor jó. Szerintem is az volt! - mondta, aztán felállt rólam és nyújtotta a kezét, hogy engem is talpra rántson. - Muszáj volt! Már régóta ki akartam próbálni - folytatta - és hát kivel, ha nem veled? 

- Legalább szólhattál volna! - mondtam neki, de nem tudtam magamba fojtani a vigyort, annyira abszurd volt az egész - Seggfej! - aztán átöleltem a vállát és úgy mentünk ki a kisteremből az öltöző felé.

Nem sokszor emlegettük utána, egyszer-kétszer négyszemközt szóba került az eset, megállapítottuk, hogy nem is volt olyan rossz, de aztán annyiban hagytuk a dolgot. Szeretem azt a srácot, nagyon jó barátom, de szexelni azért továbbra sem akarnék vele. Azért eszembe jut néha, hogy ha nagyon megszorulnék, fasztudja. Vagy talán meg se kéne szorulnom nagyon, mert igazából smárolni kurvajó volt vele. Azt talán bevállalnám máskor is.

- Életem legnagyobb hibája -

Előre szólok, hogy ez a  sztori nem fejeződik be, mert sehogy nem lett vége. Ha zavar, inkább el se kezdd!

 Nem hagytak hidegen a szexi srácok sosem, de azért nem voltam annyira rájuk indulva sem. Túl kényes az ízlésem, legalábbis ami a fiúkat illeti, mert nagyon ritka alkalom volt hogy egy srác tényleg megtetszett. Olyankor alaposan megnéztem, kicsit elábrándoztam róla, de ez nem okozott sosem akkora hiányt az életemben, hogy tegyek bármit is, ami több egy alapos megnézésnél. A lányokra voltam beindulva. És ha fiúról volt szó, akkor tényleg ritka jól kellett kinéznie. Tökéletes testű, szép arcú modellsrác. Ez a minimum. Ilyenből meg azért nincs túl sok az utcán, lássuk be! Sőt, szerintem én sem vagyok az. Talán nem nézek ki rosszul, de nem élnék meg modellkedésből, az biztos. A barátnőm által néha megbámult, és persze velem megtárgyalt pasik többségétől meg kimondottan viszolyogtam. Sehogyan sem tudtam megérteni, mi tetszett neki rajtuk. Hiszen nem modellszépségű, álomból éppen kilépő, tökéletes testű fiúk voltak. Azt megértettem volna. Szóval maradt nagyritkán az ábrándozás, aztán visszazökkent minden a rendes kerékvágásba.

Pályakezdőként dolgoztam egy irodában. Multicég, alapvetően minden angolul zajlik. Az ügyfélkör is elég multikulti, de sok magyar is van közöttük, ezért elég sok hivatásos tolmács és fordító is jött-ment nálunk. Az irodánkban külön hely is volt nekik fenntartva, ahol felkészülhettek megbeszélésekre, vagy dolgozhattak az aktuális, nagy halom fordítani való anyagon. És persze segíteni is kellett őket, mert nem a területünkhöz értő szakemberek voltak, hanem tolmácsok. Sokat dolgoztam velük együtt, hogy előbb megértsék a fordítani való anyagot, aztán már magukra lehetett hagyni őket, hogy dolgozzanak. Ezek külsősök voltak, szinte sosem jött kétszer ugyanaz az ember, de mindig volt ott valaki.

Négy-öt hónapja lehettem ott, amikor megjelent az a tolmács srác. Elképesztően fiatalnak tűnt, alig hittem el, hogy tolmácsként dolgozik, ráadásul megbeszéléseken szinkrontolmácskodott is, ami egy külön kategória. Fordítónak még oké, de hogy komoly tárgyalásokon dolgozik, ahol néha egyes szavakon is sok múlik, ez tényleg hihetetlen volt. Amikor először bejött, azt hittem, most állt be a céghez, vagy egy diplomát nálunk író diák, vagy hasonló. És azt is éreztem, hogy ő majdnem megüti azt a szintet, ami már engem is megmozgat. Az arca gyönyörű volt, jóképű, vidám, fiatalos, és volt benne valami szoborszerű tökéletesség, ami mindig is tetszett. Elég vékony srác volt és az én tökéletes álomemberem inkább sportos kellett volna, hogy legyen, de annyira helyes volt, hogy elnéztem neki ezt a hibát. Egy kb. tizenöt oldalas, magyarul se könnyű szövegen dolgozott és megkapott engem segítőnek.

Nem kellett pár percnél több, hogy egymásra hangolódjunk, rögtön kiderült, hogy eszes, gyors felfogású srác és nem kell minden szót elmagyarázni neki, hogy dolgozhasson az angol szövegen. Amit most egy kicsit bántam is, mert jó volt vele dolgozni. Az első nap végére már mindent értett és megígérte, hogy holnaptól nem fog zaklatni, csak ha nagyon muszáj. - Kár! - mondtam neki viccesen, jót derült rajta, aztán a következő mondatával lefagyasztotta a jókedvem. - Hacsak nem szeretnéd, hogy zaklassalak. Mert akkor szívesen! - Nem értettem az egészet. Ennyire látszik rajtam, hogy kedvelem? Vagy mindenkivel ilyen és túlgondolom? Hirtelen fogalmam sem volt, hogy reagáljak. Aztán a legrosszabbat tettem, amit csak lehetett, kimondtam, amit gondolok. - Jobban örülnék, ha meló után zaklatnál! - és már meg is bántam. Hogy mondhattam ilyet! Nem vagyok normális! Remélem, más nem hallotta. Ránéztem és fantasztikus mosolyt láttam rajta, a tekintetével nem eresztett el. Azok a szemek, basszus, nem bírtam máshová nézni, olyan szép volt. Aztán magamba zuhanva elsomfordáltam valahogy. A nap hátralevő részében ritka szarul éreztem magam és belebújtam a monitoromba, meg a pár papírba, ami előttem volt. Rá sem mertem nézni, egyszer csak azt vettem észre délután, hogy már nincs ott.

A következő pár napban, mintha mi sem történt volna, dolgozott szorgalmasan, nagyon ritkán kérdezett valamit, aztán egyszer csak szólt, hogy végzett. Ha gondolom, nézzem át, amit csinált, hátha észreveszek benne valamit - nem mintha erre esély lett volna, de megígértem -  mert holnap már csak beugrik pár percre, aztán máshová megy, mert megkapta a következő melót. - Akkor holnap még találkozunk! - mondtam neki, ő pedig helyeselt és mosolygott, mint mindig, amikor beszéltünk. Megint alig bírtam elengedni a tekintetét.

Aztán másnap nem találkoztunk. Egy megbeszélésről jöttem vissza a helyemre délután, amikor a többiek mondták, hogy itt volt a fordító, üdvözöl, és köszön mindent. Össze is cuccolt és elment. Nagyon rossz érzéssel ültem le és vártam, hogy vége legyen a napnak.

Kb. fél órája voltam már otthon, épp a barátnőmmel kajáltunk, amikor csörgött a céges telefonom. A barátnőm káromkodott: - Ilyenkor? Menjenek már a picsába! - Az eddigi pár hónapom alatt ilyen még nem fordult elő, és én éreztem, hogy ez nem is olyan munkahelyi telefon lesz, amire ő gondol. Kivettem a táskából és nem lepődtem meg a kijelzőt megnézve: "Fordító P.". A szívem szó szerint a torkomban dobogott. Gondolkodtam egy kicsit, aztán visszatettem a táskába. - Majd holnap! - mondtam hangosan és visszamentem kajálni a barátnőmhöz. Közben tudtam, hogy vele már nem lesz holnap. Életem legrosszabb hangulatú vacsorája volt. Másnap délután azon voltam, hogy visszahívjam, de aztán lebeszéltem magam erről. Kb. fél éve történt ez a telefonhívás. Azóta nem járt nálunk. És nem telt még el úgy nap azóta az irodában, hogy ne jutna eszembe és ne hiányozna valamennyire. Nem. Ez nem igaz. Az igazság az, hogy kurvára hiányzik az a srác. Néha elképzelem, hogy melléülnék és átölelném. Aztán ezt gyorsan igyekszem kiverni a fejemből. Valószínű, hogy ilyen alkalom nem lesz több, hogy ennyire klappoljon minden. Én meg hagytam, hogy elmenjen így. Pedig ő még meg is próbálta a végén! Vagy hívjam fel én így fél év után? Hogy lehetek egy ekkora beszari fasz?