A nyári munka egész jó volt, bejött, hogy most először nem kell egész napos aszalódás után este hullaként beledőlni az ágyba. Egy egész hűvös raktárban pakolgattuk a ládákat, lezártuk, címkéztük, felstócoltuk, aztán elvitték és jött a következő adag. Párokban dolgoztunk és a munka első fázisa mindig a dobozok megpakolása volt. Nyolc ládát megrakni valamelyik alagsori kisraktárban, felvinni a földszintre és rástócolni a többire. Fárasztó volt, de azért nem kellett megszakadni. És ami a legjobb, rendes, hosszú kajaidő és egy délutáni kb. negyedórás szünet, mert akkor a targoncásoknak valami más dolguk volt. Ha kész volt egy rakás, akkor meg kellett várni, míg elviszik. Kb. két hete csináltam már, összevissza társakkal, általában hasonló korú nyárimelós egyetemistákkal, amikor másodszor kerültem össze ugyanazzal a sráccal. A sok ember közül őt jól megjegyeztem, pedig, mint a többivel is, csak pár szót beszéltünk meló közben.

Megnyerő, olyan elsőre is szimpatikus forma, megörültem neki, hogy megint összekerültünk. A lenti kisraktárban pakoltuk az aktuális ládát. Kellemes, jókedélyű srác, gyakran vettem észre, hogy amíg az utolsó adagot rakom a ládába a lezárás előtt, csak néz és finoman mosolyog közben. Nem jutott addig eszembe ilyesmi, hogy egy srác megmozdít bennem valamit, de olyankor valahogy muszáj volt visszamosolyognom rá. Szimpatikus volt és szinte nem is ismertem, de valamiért kedveltem.

Ja, most már, utólag persze értem, mit mozgatott bennem, de akkor egyszerűen csak jó volt vele dolgozni és örültem a társaságának. Ennyi. Aztán másnap megint összekerültünk. Baromira örültem neki, aztán kibökte:

- Kértem, hogy rakjanak veled össze. Jól lehet veled melózni. Nem baj?

- Dehogyis! Veled is jó. - aztán ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy ez milyen faszul hangzik így. De már mindegy volt, mert hangosan elkuncogta magát.

- Ja. Veled is jó. - és miközben ezt mondta, már rendesen nevetett. És ez volt az első pillanat, amikor rádöbbentem, hogy nem csak szimpi a srác, de valahogy jó ránézni is. Kb. velem egyforma magas, vékony fiú, de látszik rajta, hogy sokat mozog, sportol. És átragadt rám a jó kedélye is. Jó volt nézni, ahogy mosolyog. Meg egyáltalán jó volt ránézni. Azóta már persze leesett a sztori, de először csak fura volt, hogy néha csak néz rám és mosolyog.

Aztán jött az a szünet. A délutáni rövid leállás. A lenti kisraktárban ültünk a megrakott ládákon és vártuk fentről a rövid dudálást, hogy viszik a stócot és rakhatjuk megint. Egymással szemben ültünk két ládán. Én csukott szemmel pihentem, aztán amikor kinyitottam, láttam, hogy engem néz.

És nem volt idegesítő. Inkább jól esett. Hirtelen megszállt valami, mert gondoltam, oké, nem nézek félre. És álltam a tekintetét. Eltelt vagy két perc így, amíg egymás szemébe néztünk, láttam rajta, hogy visszatartja a nevetést. És ahogy néztem, egyre furább érzés lett. Még sosem éreztem azt, hogy valakinek a tekintete ezt tudja tenni, de mintha egészen belevesztem volna. Nem tudom, mennyi idő telt el még így, egészen furcsa állapot volt ez, hogy ilyen sokáig mélyen egymás szemébe néztünk. Soha, még csak hasonlót sem tapasztaltam.

Ő mozdult meg végül. Felállt a ládájáról, hozzám lépett és leült az enyémre, szorosan mellém, de a tekintetünk közben egy pillanatra sem engedte el a másikét. Oldalra néztem a szemébe olyan közelről, amilyen közel fiúhoz még sosem voltam; talán, amikor verekedtünk vagy birkóztunk a haverjaimmal, de az egész más volt. Olyan szorosan ült mellém, hogy a combja egész hosszában az enyémhez simult, a lábszárunk is összeért és átkarolta a vállam.

 - Na vége. - csak ennyit mondott, a következő pillanatban elengedte a tekintetem és egy tizedmásodperc alatt a számhoz hajolt és megcsókolt.

A kara a tarkóm mögé csúszott és magához húzott. Én pedig nem csináltam semmit. Egyszerűen csak hagytam, hogy történjen. Teljesen összekavarodtam, egyetlen gondolatomra sem emlékszem azokból a pillanatokból, csak az érzésre. Az pedig nagyon jó volt. És ettől meg is ijedtem. Ez a két dolog maradt meg. Hogy mennyire jó és hogy mennyire nem kéne most ennek történnie.

Kicsit lazított és csak suttogott.

- Hé, ne feszülj be így. - és kicsit eltávolodva, kezével a tarkómat tartva, a szemembe nézve mondta halkan:

- Már elsőre tudtam, hogy meghülyülök, ha ezt nem próbálhatom ki veled. - aztán röviden elnevette magát és megint hozzám hajolt. Most sokkal lassabban és erősebben csókolt meg. És itt már én is akartam. Hirtelen olyan volt, mintha még soha, semmit nem akartam volna ennyire.

- Baz... - próbáltam kicsit eltávolodni tőle - ez kur.... - de a tarkómnál fogva megint az ajkához szorította az enyémet. nem tudtam elmondani, milyen kurva jó. Ez már rendes, vad csókolózás volt, egymásnak feszülő combokkal, egymáshoz tapadó ajkakkal, nyelvekkel; mintha fel akartuk volna falni egymást. Szerintem bele lehet őrülni egy ilyenbe, ha ennyire vad és szenvedélyes. Néha egy pillanatra elszakadtunk egymástól és a nyakunkra is jutott, aztán vissza a smárolásba. Már én is magamhoz húztam és a legszívesebben ledöntöttem volna a ládáról, hogy egymáson hemperegve folytassuk, de lehűtött.

- Hé - mondta és eltolta kicsit fejem az övétől - mindjárt meló van. Csak nyugisan. - aztán kicsit finomított és hamar hosszú, de lágy csókolózássá változott a vadulás. 

Ekkor hallottuk meg a dudát fentről.

- Bazdmeg... nem hiszem el, hogy most! - ennyit tudtam mondani. Csak mosolygott még mindig hozzám simulva és hirtelen elengedett. A combja melege és nyomása egyszer csak eltűnt a combomról.

- Gyere, nyomjuk tovább. - mondta és felállt. - Nagyon fasza vagy! - vetette még oda. - Nem gondoltam; vagyis hát tudtam már elsőre is, de nem gondoltam, hogy ennyire.... csak reméltem, hogy nem vágsz pofán. Meg reméltem, hogy... - aztán valahogy sután abbahagyta a mondatot.

Most én nevettem el magam, mert nagyon aranyos és esendő lett hirtelen ez a smárolóbajnok.

- Én nem tudtam. Meg nem is reméltem. - És miközben én is felálltam a ládáról, még hozzá tettem: - De kurvajó volt! Sose hittem volna.

Miközben vittük fel a soron következő ládát, megkérdezte:

- És? Lesz még ilyen?

- Mi?! Ilyen után? Ha megpróbálsz eltűnni, megtalállak, és... nem is tudom... leharapom a füled. - ezen már ő is nevetett.

- Aztakurva! Az jó lenne! Ki kell próbálnunk, milyen az.

A nap hátralévő része hamar eltelt és megdumáltuk, hogy szombat este összefutunk este egy sörre. Vagy valamire.

- A vigasz -

Talán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalvós kirándulást, aztán egyszer csak mondta, hogy "tartsunk szünetet". Annyira nem számítottam erre, hogy csak hebegtem, semmi értelmeset nem tudtam neki mondani. Persze, a "szünetről" tudtam, mit jelent. Naiv és fülig szerelmes voltam, de hülye nem. Ennyi. És amikor megkérdeztem miért, csak annyit mondott, "idő kell, gondolkodni". Vagyis tényleg annyi. Pár nappal később egyébként láttam a másik sráccal, aki miatt az "idő kellett" neki. "Tartsunk szünetet" - istenem, mennyire szar szöveg, arra sem méltat, hogy megmondja, hogy ennyi volt.

Magasról tud az ember nagyot zuhanni. Aznap úgy mentem haza, hogy ha van egy híd útközben, le is ugranék róla. A buszon hazafelé nem néztem senkire, otthon szinte berúgtam az ajtót, köszönés nélkül mentem fel a szobámba és magamra zártam. Fater nem volt otthon, éjszakás volt, anya meg szerintem rögtön levágta, hogy jobb most engem nem baszogatni. Majd holnap elmondom, ha akarom. Szerencsére nyugton hagyott.

Aztán csörgött a telefon. Fel sem akartam venni, de azért megnéztem, ki az, hátha... Persze, a remény hal meg utoljára. De nem ő volt, hanem a legjobb barátom. Nagyon nem volt kedvem dumálni vele, de azért felvettem. Valószínűleg ő az egyetlen, akinek hajlandó voltam egyáltalán reagálni, de hozzá sem volt most kedvem, hiába imádtuk egymást.

- Szia, mi van? - kezdtem és legszívesebben rögtön el is hajtottam volna. Elég jól ismert, úgyhogy nem lehetett nehéz ennyiből levágnia, hogy valami baj van.

- Veled mi van? Valami gáz van otthon?

- Nem. Semmi. Csak Nóri. Mindegy. Majd holnap elmondom... most megyek. Majd holnap. Csáo! - aztán letettem. Azt gondoltam, hogy nem fog basztatni több hívással. Merthogy tényleg bírtuk egymást. Tudtam, hogy érti, most jobb, ha békén hagy. Zuhanyzás nélkül eldőltem az ágyamon és magamra húztam a takarót. Kb. egy óra telt el, amikor hallottam, hogy csöngetnek, aztán anyám pár percet beszél valakivel. Nem érdekelt. Egy perc múlva lépteket hallottam a lépcsőn, aztán kopogtak az ajtómon. Biztos voltam benne, hogy anyám az.

- Mi az? Aludni akarok! - kiabáltam ki, de megint csak két halk kopogás volt a válasz. Feltápászkodtam ajtót nyitni. És a barátom volt ott.

- Mi a faszt csinálsz itt? - értetlenkedtem, de csak nézett egy kicsit, aztán eltolt az ajtó elöl, vissza a szobámba. Bejött és bezárta maga mögött.

- Hoztam valamit - kezdte, de rögtön leállítottam. Nem volt kedvem hozzá, sejtettem, hogy valami ital lesz az. Elég gyakran jöttünk így össze nálam valami alkohol mellett gitározgatni, játszani, dumálgatni. De most rohadtul nem hiányzott.

- Nemár, most kurvára nincs kedvem semmihez! Majd holnap dumálunk! - legszívesebben hozzátettem volna, hogy "most menj a picsába innen", de valahogy nem akaródzott ilyet mondanom neki. Tényleg bírtam ezt a srácot, még ha most kurvára nem is hiányzott.

- Persze, majd holnap dumálunk. - folytatta - Ma nem kell. Ilyen búvalbaszott seggfejjel úgyse lenne kedvem sokat beszélgetni. - aztán előkotorta a kabátjából a jól megszokott beherünket. A Becherovka mindkettőnk kedvence volt. Odament az ablakom alatt lévő kis kanapémhoz, és lehuppant rá. Kényelmesen hátradőlt és komótosan lecsavarta a kupakot. Aztán meghúzta az üveget. Én még mindig az ajtó mellett álltam, nem tudtam hirtelen mit kezdeni az egésszel.

- Gyere már! - mondta kicsit hangosabban. Beletörődtem. Megadóan ledőltem mellé és elvettem az üveget. Meghúztam én is. A kellemes melegség végigterjedt a mellkasomban. Jól esett. Hátradőltem és becsuktam a szemem. Talán annyit tudtam még kinyögni, hogy óbazmeg, vagy valami hasonlóan épületeset. Visszaadtam neki az üveget.

- Ja. - jött a válasz rögtön.

- Az az igazság, hogy kurvára nem lepett meg. De ha egy hónapja szólok, hogy jobb lenne hagyni ezt a csajt, mit mondtál volna?

- Elhajtalak a picsába... gondolom. - tettem hozzá elgondolkodva. Igazából a barátomnak nem volt szimpi a csaj, azt régóta tudtam. De nem nagyon érdekelt. Igazából egy kicsit sem érdekelt.

- Ja. - volt ismét a válasz - Szerintem is.

Megint ivott egy kortyot és visszaadta az üveget. Ezután jó sokáig egyikünk sem szólt. És egyszer csak azt vettem észre, hogy nem is olyan rossz, hogy itt van. Jól esik a kedvenc beherünk, itt ül mellettem a legjobb barátom és valahogy most mintha másképp látnám a ma este történéseit. Kicsit kívülről. Azért még elég szarul voltam és ez valószínűleg látszott is rajtam. Néhányszor még szótlanul megjárattuk az üveget. Egyszer csak azt vettem észre, hogy átölelte a vállam, az apró kanapén pedig már egészen egymáshoz simulunk. Engem nézett. Én is rá néztem. Pár másodperc után halkan megszólalt:

- Te - aztán egy kis szünet - szerelmes seggfej.

 Ezt valahogy olyan szeretettel mondta, hogy kicsit elszorult a torkom. Bénán rá mosolyogtam, ő is mosolygott, aztán a fejem egészen magához húzta és átölelt. Nem szólt semmit, csak ölelt, aztán a fejét a fejemre hajtotta. Majdnem elsírtam magam, olyan jó érzés volt. És közben annyira felszabadult bennem minden, amit a szakítás okozott. Már nagyon hálás voltam ennek a srácnak, hogy itt van velem. És nagyon szerettem érte. És azért is, hogy nem akar mindenáron beszélgetni. Csak itt van és magához ölel. Szinte egészen belebújtam a barátomba. Hallottam a szívdobogását, éreztem a testének a melegét, együtt mozdultam a mellkasával, ahogy lélegzett. Talán egy-két könnycsepp is volt, amit remélem, nem vett észre. Hirtelen semmiért nem adtam volna ezt az érzést. És csak még jobban elszorult a torkom tőle. Néha finoman végigsimította a karom vagy a hátam, aztán csak ölelt tovább szótlanul. Nem tudom, meddig tartott, amíg azon a kicsi kanapén egymásba bújva öleltük egymást, de elbóbiskoltam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy finoman felráz.

- Hé, most már aludjunk, haver! - lassan kibontakozott az ölelésből, szinte fájt tőle elszakadni. Ahogy az összesimuló testünk eltávolodott egymásétól, rögtön fázni kezdtem. Látta rajtam, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, mert sürgölődni kezdett. Egészen fura helyzet volt, mintha ő lenne otthon és én lennék a vendég. Elővette a paplant, megvetette az ágyamat, megigazította a párnát.

- Gyere, alvás van! - szólt rám megint, és levette a pólóját és elkezdte a nadrágot is lehúzni. Nem sokat gondolkodtam, rendesen támolyogtam az álmosságtól és az alkoholtól, meg általában mindentől, ami történt. Ha állva becsuktam volna a szemem, úgy is elaludtam volna. Vártam, hogy eldőlhessek és ne fázzak a takaró alatt. Nagynehezen leszenvedtem magamról én is a ruháimat és alsónadrágra vetkőzve ledőltünk. Magunkra húzta a takarómat. Egész közel volt hozzám és nagyon jó volt megint érezni a testének a melegét.

- Akarsz ide jönni? - kérdezte szinte suttogva. Én meg nem is válaszoltam, csak egészen közel húzódtam hozzá. Éreztem az arcomon a leheletét, a térdünk összekoccant. Aztán átkarolt és még jobban magához húzott. Én meg hagytam. Csak belebújtam az ölelésébe, hagytam, hogy a mellkasához húzzon, a combjával rásimuljon a combomra és szinte minden porcikájával melegítsen. Félálomban voltam és fantasztikusan jó érzés volt, hogy most itt van velem és szinte eggyé válhatok a testével.

  Pár homályos emlék maradt meg az éjszakából. Valamelyikünk néha mozdul egyet, fordul egy kicsit. A lábam a lábai közé csúszik és a combomon érzem az enyémet maguk közé szorító combjai jóleső melegségét. Aztán hanyatt fekszem, ő egészen a mellkasomon nyugszik, a feje a vállamon.

A takaró valahol a földön az ágy mellett, aztán félálomban visszarántom magunkra. Az oldalamon fekszem, ő az egész testével hozzám simul hátulról és átölel. Aztán hanyatt fekszik, a fejem a vállába fúrva és a mellkasunk egymásén pihen. A lábaink összegabalyodva melegítik egymásét. Aztán hanyatt fekszem, ő oldalról hozzám simul és átkarol. Fogalmam sincs, melyik emlékkép az éjszaka mely részéből származik.

 Hihetetlenül nyugtalan álom volt, egyikünk sem aludt rendesen. Mégis életem addigi egyik legjobb, legmeghittebb éjszakája volt. És ezt nem adta még meg egyetlen addigi barátnőm sem. Nem a szexről, erotikáról szólt, hanem valami mélységes szeretet és bizalom volt az egészben. Persze, volt benne erotika is, mert nagyon jó érzés volt hozzásimulni és összefonódni vele, de ennek a jó érzésnek az a szeretet és bizalom volt az alapja, amit éreztem iránta. És talán ő is irántam. Ilyesmit lánnyal még soha nem éreztem, hogy ennyire eggyé válnék vele és így rábíznám magam bármikor.

 Amikor reggel felébredtünk, nem akartam megmozdulni. Egyszer csak elkezdte kibogozni a testét az enyémből, az ölelő karok eltávolodtak, a combjaink lassan lecsúsztak egymáséról, végül már csak egymás mellett szorosan, hanyatt fekve próbáltunk rendesen felébredni. Oldalra fordítottam a fejem, mire ő is rám nézett. Nagyon furcsa volt ilyen közelről egymás szemébe nézni. Ennyire intim közelségben sosem voltam még fiúval - persze, ha az éjszakai egymásba gabalyodást most nem számítjuk. Csak néztük egymást nagyon-nagyon közelről, éreztem a lélegzetét. Ott, akkor nagyon szerettem ezt  srácot. És hálás voltam neki. Talán fél percig nézhettük így egymást, amikor megszólalt.

- Hogy vagy? - és halvány mosoly játszadozott a szája sarkában.

- Sokkal jobban - nyögtem ki, aztán egy kis szünet után még hozzátettem - kösz!

A takaró alatt a kezemmel megtaláltam a kezét. Megfogtam, majd lassan egymáséba fonódtak az ujjaink. Kicsit furcsán nézett, de éreztem, hogy közben megszorítja a kezem. Erre már szélesen elmosolyodott. - Nincs mit! - mondta, aztán kicsit elkomolyodott. Talán egy percig néztük még egymást, mintha a másik gondolatait próbáltuk volna kitalálni.

- Fel kéne kelni. - nyögte ki végül és kibogozta az ujjait az enyémek közül. Elfordultam tőle az oldalamra és morogtam valamit. Aludni akartam. És talán azt, hogy öleljen át, amíg alszom.

- Hé! Nincs visszaalvás! - mondta és finoman átölelt hátulról. - Hahó! Felkelés! - és az állát a nyakamba fúrta, amire összerándultam és felnevettem.

- Jól van, kezdjük el a napot! - mondtam megadóan, közben éreztem a leheletét a nyakamon. Akármeddig tudtam volna így feküdni. És valahogy mindenképp el akartam neki mondani, milyen jó, hogy itt van. És hogy egyáltalán van. De nem nagyon tudtam, mit mondjak. Eltávolodott tőlem és hanyatt feküdt. Én is a hátamra fordultam és oldalra ránéztem.

- Azért, ... - folytattam volna, de valahogy megakadtam. Fogalmam se volt, mit mondjak.

- Azért, mi? - kérdezte egy kis várakozás után.

- Azért remélem, tudod, hogy nekem van a legfaszább barátom a világon... - aztán végig se gondoltam, de egy villámgyors puszit adtam az arcára. Kicsit kikerekedett a szeme, aztán szélesen elvigyorodott.

- Szerintem nem. - mondta vigyorogva - Mert az nekem van! -és csak nézett továbbra is a szemembe. Végül hirtelen még hozzátette:

- Szerelmes seggfej. - erre már mindketten vigyorogtunk egymásra. Néhány percig még erőt gyűjtöttünk, aztán hirtelen lerántotta rólunk a takarót. Bedőlt a szoba hideg levegője. Ezután már gyorsan kimásztunk az ágyból és nekiálltunk felöltözni.

Én voltam a legnyomorultabb hangulatú szerelmes a világon. És közben én voltam a legboldogabb barát a világon.

  - A vendég -

A kollégiumot nyáron ellepték a vendégek. Főleg kiránduló diákcsoportok. Ilyenkor a nyári munkára vagy nyári gyakorlatra pár hétig ott lakó kollégistákat leköltöztették az alsó szintre a luxusnak számító kétágyas szobákba, a vendégek pedig megkapták a négy emelet négyágyas szobáit.

Azon a héten végig egyedül voltam a szobában, rajtam kívül még egy srác volt néhány szobányival arrébb, akit csak látásból ismertem. A felettünk lévő szint tele volt, akkor épp lengyelekkel. Persze nem volt takarodó, se villanyoltás, se nevelőtanár ilyenkor, ezért nagyon élveztem ezeket az alkalmakat. Egyik este zuhanyzás után a szobatársam otthagyott sportújságjait olvasgattam, amikor kiabálást hallottam a folyosóról. Egy kisebb lengyel diákcsoport jött vissza, kicsit becsiccsentve, ők zajongtak a szobám előtt a földszinten. Kiugrottam az ágyból és kinéztem a folyosóra. A társaság lengyelül karattyolva már felfelé csörtetett a lépcsőn, csak az egyik srác volt még ott a folyosón. Meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót és engem nézett. Vigyorgott. - Hey! - mondta és odaintett. Visszaköszöntem és vártam. Aztán pár másodpercig még néztük egymást.

Elég csinos, vékony srác volt, rövidnadrágban és pólóban. Aranyszőke, kicsit göndörödő haj, természetellenesen zöld szem, óriási vigyor, és  talán csak belemagyarázom, de volt valami szlávos az arcában. - Magyar? - kérdezte egész jó kiejtéssel és odajött az ajtó elé. Aztán rövid, mindkettőn részéről borzasztó angolságú kérdezz-felelek, hogy ki honnan jött. Nem értettem  város nevét, de lelkesen magyarázta, hogy megmutatja. Aztán megértettem, hogy egy térképen akarja megmutatni. Bólogattam, és bementem a szobámba megkeresni az atlaszomat. Az ajtót nyitva hagytam, ő is bejött utánam. Pár perc múlva már egymás mellett ültünk az asztalnál és az atlaszt nézegettük. Én is megmutattam, hol születtem, és hol vagyunk most, mert nem volt vele képben. Ő is megmutatta a szülővárosát.

Vidám, közvetlen srác volt, tetszett is, hogy ilyen kicsit bolond és lelkes. Épp azt próbáltuk egymásnak magyarázni, hogy ki mit tanul, amikor önkéntelenül átölelte a vállam. Jól esett és kicsit közelebb húzódtam hozzá. Egyszer csak feltűnt neki, hogy a combom az övéhez simul. Hangosan felnevetett, egészen magához húzott és közben mondta. - Hey, you are gay! - közben folyamatosan vigyorgott és a szemembe nézett. Tiltakoztam egy kicsit, aztán hirtelen egészen magához rántott, hogy a fejünk összekoccant és a lábát átvetette az enyémen. A combja melegítette az enyémet és elkezdtem felizgulni tőle. Én is vigyorogtam, mint a vadalma és kicsit próbáltam ellenkezni, de igazából nem akartam. - Nice magyar boy - mondta, aztán adott egy puszit az arcomra.

Életemben először puszilt meg fiú, ráadásul egy idegen. Sőt, még csak nem is magyar! Hihetetlen izgalmas volt az egész. Mégis, semmi furcsát nem találtam a szituban, eszembe se jutott, hogy baj lenne. Mintha lány lett volna. Ekkor már én is átkaroltam és a másik kezemmel végigsimítottam az enyémen lévő combját. - Nice polish boy - és adtam egy puszit a szájára. Rövid ideig csak ültünk és vigyorogtunk egymásra, kicsit bénán összeölelkezve a két széken. - Sorry... I'm drunk - mondta, aztán megint megpuszilt. Én megint a szájára adtam vissza, de ekkor már nem engedett el, a nyakamat átölelő karjával magához szorított és csókolózni kezdtünk.

Fiúval még sosem csináltam, de nagyon élveztem. Én is öleltem és közben a másik kezemmel a combomat melegítő combját simogattam. Egészen rám dőlt, féltem, hogy mindjárt leborulunk a székről. És egy kicsit akartam is, hogy leboruljunk, jó lett volna egymáson feküdni. Egy-egy pillanatra meglepődtem magamon, hogy mit művelek épp egy idegen fiúval és felvillant bennem valami figyelmeztető lámpa, de hamar elsöpörte az óvatosságot a vágy. Nem hittem volna, hogy élőben ez ilyen erős. Lánnyal már voltam többször, azt tudtam, hogy milyen, de itt most minden új volt. És nagyon jó! Átvettem a kezdeményezést, felemelkedtem a székről és húztam őt is magammal. Felálltunk, még mindig összekapaszkodva és a derekát átfogva ledöntöttem az ágyamra.

Elég sokáig csak feküdtünk, én alul, ő rajtam, magamhoz öleltem és csak csókolóztunk. Egyszer valamit a fülembe súgott lengyelül, aztán folytatta. Pár perccel később elszakadt tőlem, felült és magával húzott ülő helyzetbe. A tarkómnál fogva szorította egymáshoz az ajkainkat és elég vadul csináltuk. 

A derekamhoz nyúlt és lehúzta rólam a pólót, aztán ő is levette és úgy folytattuk, aztán pár perc múlva ledöntött és rám mászott. Egész testével végigfeküdt rajtam és úgy csókolóztunk. Végül megint kiszabadította alólam a kezét, a rövidgatyámhoz nyúlt és megmarkolt. Felkiáltottam, de csak vigyorgott. Fiú még sosem érintett meg ott. De nem bántam, mert jó volt. Én is lenyúltam az övéhez. 

Gyúrtuk egymást lent, a csókolózást abba is hagytuk és csak lihegtünk egymáson. A fejét egészen a nyakamba fúrta. Egészen addig tartott, amíg nyögött egyet és elkezdett ütemesen mozogni. Erre én is kicsit eltávolodtam tőle és ugyanezt csináltam.

 Pár másodperc különbséggel élveztünk el, jól eláztatva magunkat, meg egymást is. Egy kis ideig még feküdtünk összeölelkezve, aztán elkezdte magát lefejteni rólam. Már kényelmetlenül hideg és nedves volt odalenn. - Shower? - kérdeztem tőle. Megint elvigyorodott, de csak megrázta a fejét. Sajnáltam. Kiszabadította magát, lassan feltápászkodott, megkereste az összegyűrt pólóját és magára rántotta. - Chiao, magyar boy! - aztán kiment.

Másnap nem láttam, aztán két nap múlva, szombat reggel kopogott. Épp indultak, gondolta, ha itt vagyok, elköszön gyorsan. Nem csak én sajnáltam, ahogy elnéztem. Megfogtam a kezét és behúztam a szobába, aztán megöleltem. - Nice polish gay! - és egy fantasztikusan jót csókolóztunk. Lehúztam az ágyra és ott folytattuk. A nyakába csókoltam, aztán megint egymásra talált a szánk. Pár perc telhetett el, amikor éreztem, hogy kicsit elhúzódik. Nem tudom, meddig tartott, de a folyosón már komoly hangoskodás volt, indult a társaságuk. Legszívesebben megint eldőltem volna vele, de végül eltépte magát tőlem. - Nice magyar gay! - válaszolt. Aztán még egy aranyos puszit adott a számra. - Bye! - és kiment.

Annak ellenére, hogy barátnőm is volt, sőt, szexeltünk is vele, ha alkalom volt rá, nagyon sajnáltam ezt a srácot, hogy elment. Sosem értem még hozzá így fiúkhoz, de még csak nem is csókolóztam eggyel sem. És most rögtön a közepébe! De egy kicsit sem bántam, sőt, nem is szégyelltem, mert nagyon jó élmény volt vele. És remélem, hogy lesz még ilyen!  Elmesélni azért nem fogom, főleg nem a barátnőmnek. Jó ez így, ahogy van.

 - Kíváncsiság -

Rolival elég hamar jóban lettem. A gimiben vele barátkoztam össze először és ez a barátság tart a mai napig is. A szerelem első látásra talán létezik "egyszerű" barátságoknál is. Ő barát volt első látásra. Elég sok mindenben hasonlítottunk egymásra, azt a kevés dolgot, amiben meg nem, elnéztük, vagy inkább szerettük is a másikban. Az új közös mániánk az edzőterem volt. Az ő ötlete volt, én meg lelkesen követtem, mert nekem is megtetszett. Hetente kétszer együtt mentünk edzeni. Ilyenkor húztuk egymást, amitől még élvezetesebb és talán hatékonyabb is volt.

Az egyik ilyen alkalommal a súlyokon már túl voltunk, néhány sorozat felülés volt még hátra. Ezt rendszerint egymást segítve csináltuk, az egyikünk ráült a másik lábára, amíg az a felüléseket csinálta, aztán fordítva. Most is így történt. Ő végzett a két sorozatával, én következtem. Csak utólag jöttem rá, hogy amíg a lábamat fogta, már az első sorozatnál kicsit feljebb csúszott és szinte a térdemnél ült rajtam. A rövid pihenő alatt leült a földre és csak a combjával tartotta a lábam. Amikor elkezdtem a második sorozatot, fel is emelkedett, hogy rá kellet szólnom, tartson jobban. Aztán leült, a combjával leszorította az enyémet és hátradőlt, a lábfejemre támaszkodva, hogy azt is lefogja. Furcsa volt, de nem törődtem nagyon vele. Csak vigyorgott rám, ahogy így minden felülésnél egész közel került az arcom az övéhez. Igazából vicces volt, és kicsit szokatlan, hogy a combjával így átfog, de nem volt vele bajom. Ezen is utólag gondolkodtam, valójában jó érzés volt ez is.

Vége lett a sorozatomnak, felültem, de ő nem mozdult. Az arca egész közel volt az enyémhez, a combjával továbbra is leszorította az enyémet. - Hé, végeztem, hahó! - mondtam neki közvetlenül az arcába, mert nem értettem, miért ül még rajtam.

Nem válaszolt semmit, csak elengedte a kezével a lábam és egy kicsit még közelebb hajolt. - Régóta ki akarok próbálni valamit. - csak ennyit mondott, és mélyen a szemembe nézett. Én még csak bután bambultam, nem értettem a dolgot. A kezét a vállamra tette. - Figyel csak, kipróbálom, de ígérd meg hogy nem vágsz pofán! - végképp nem értettem, arra gondoltam, hogy valami hülye gyakorlatot talált ki, amit velem akar kipróbáltatni. - Az attól függ! - mondtam neki - ha fájni fog, vagy megszívatsz, biztos, hogy pofán váglak! - persze nevetve mondtam, mert nem hittem, hogy bármi fájdalmasat csinálna. És persze, dehogy vágtam volna pofán, bármit is csinál. Ő is csak nevetett, de továbbra sem engedte el a tekintetem. - Nem fog fájni! Sőt, szerintem jó is lesz, de majd kiderül! - még mindig fogta a vállam, ekkor jutott csak először eszembe, hogy milyen intim helyzet ez. A combomon ül, a keze a vállamon és szinte összeér az arcunk; ha valaki bejön ide a kisterembe és meglát, hát nem tudom, hogy magyarázzuk el, hogy csak felüléseket csinálunk.

- Jó, nem tudom, mi a faszt akarsz csinálni, de akkor csináld már! - mondtam neki. Pár másodpercig még mozdulatlan volt, aztán folytattam - Úgy ülsz itt, mint aki le akar smárolni! - és szinte be sem fejeztem a mondatot, a keze a vállamról hirtelen a nyakamra és a tarkómra siklott és már éreztem is az ajkait a számon. Egy pillanat alatt megtörtént.

 Az első fél másodpercben ledermedtem a meglepetéstől, aztán öntudatlanul ellazítottam a számat és hagytam őt.

Talán négyig vagy ötig tudtam volna elszámolni, amíg tartott, nem tudom, az időérzékem valószínűleg nem működött valami jól. Reflexből a vállára tettem a kezem, de nem akaródzott eltolni magamtól. Furcsa döbbenet, jóleső melegség, ijedtség és még vagy ezer dolog keveredett bennem. Az első meglepetés után kicsit lazított és épphogy összeértek az ajkaink, aztán még egyszer erősebben rám tapadt.

 Eltelt még néhány másodperc, amíg szinte nem is tudtam magamról, valami önkívületbe kerülve éreztem csak távolról, ahogy az ajkaink egymásét falva, finom mozgással masszírozzák egymást. Aztán lelassult minden, még úgy két másodpercig csak mozdulatlanul egymásra tapadtunk, aztán vége volt. Az ellazított ajkaimat még egy pillanatra az övéi közé harapta, és búcsúzóul még egyszer megcsókolt.

Mintha valami kómából ébredtem volna. Eltávolodott és csak ült rajtam tovább, a szemembe nézve.

Én hirtelen nem tudtam mit mondani. Ő szólalt meg először. - Érdemes volt kipróbálni. Nem is rossz fiúval csinálni. - aztán csak nézett tovább. Várta, hogy örüljek, felháborodjak, vagy egyáltalán reagáljak valamit. Nem tudtam, mit csináljak. - Na! - mondta - mondj már valamit, milyen volt szerinted? - Kicsit mosolyra húztam a szám, gondolkodtam a fejleményeken. - Finom. - böktem ki végül, aztán mind a ketten elnevettük magunkat. - Te hülye fasz! - zártam le végül, de igazából egyáltalán nem haragudtam rá. És ezt ő is látta rajtam, mert vigyorogtunk mindketten. - Ha finom, akkor jó. Szerintem is az volt! - mondta, aztán felállt rólam és nyújtotta a kezét, hogy engem is talpra rántson. - Muszáj volt! Már régóta ki akartam próbálni - folytatta - és hát kivel, ha nem veled? 

- Legalább szólhattál volna! - mondtam neki, de nem tudtam magamba fojtani a vigyort, annyira abszurd volt az egész - Seggfej! - aztán átöleltem a vállát és úgy mentünk ki a kisteremből az öltöző felé.

Nem sokszor emlegettük utána, egyszer-kétszer négyszemközt szóba került az eset, megállapítottuk, hogy nem is volt olyan rossz, de aztán annyiban hagytuk a dolgot. Szeretem azt a srácot, nagyon jó barátom, de szexelni azért továbbra sem akarnék vele. Azért eszembe jut néha, hogy ha nagyon megszorulnék, fasztudja. Vagy talán meg se kéne szorulnom nagyon, mert igazából smárolni kurvajó volt vele. Azt talán bevállalnám máskor is.

- Életem legnagyobb hibája -

Előre szólok, hogy ez a  sztori nem fejeződik be, mert sehogy nem lett vége. Ha zavar, inkább el se kezdd!

 Nem hagytak hidegen a szexi srácok sosem, de azért nem voltam annyira rájuk indulva sem. Túl kényes az ízlésem, legalábbis ami a fiúkat illeti, mert nagyon ritka alkalom volt hogy egy srác tényleg megtetszett. Olyankor alaposan megnéztem, kicsit elábrándoztam róla, de ez nem okozott sosem akkora hiányt az életemben, hogy tegyek bármit is, ami több egy alapos megnézésnél. A lányokra voltam beindulva. És ha fiúról volt szó, akkor tényleg ritka jól kellett kinéznie. Tökéletes testű, szép arcú modellsrác. Ez a minimum. Ilyenből meg azért nincs túl sok az utcán, lássuk be! Sőt, szerintem én sem vagyok az. Talán nem nézek ki rosszul, de nem élnék meg modellkedésből, az biztos. A barátnőm által néha megbámult, és persze velem megtárgyalt pasik többségétől meg kimondottan viszolyogtam. Sehogyan sem tudtam megérteni, mi tetszett neki rajtuk. Hiszen nem modellszépségű, álomból éppen kilépő, tökéletes testű fiúk voltak. Azt megértettem volna. Szóval maradt nagyritkán az ábrándozás, aztán visszazökkent minden a rendes kerékvágásba.

Pályakezdőként dolgoztam egy irodában. Multicég, alapvetően minden angolul zajlik. Az ügyfélkör is elég multikulti, de sok magyar is van közöttük, ezért elég sok hivatásos tolmács és fordító is jött-ment nálunk. Az irodánkban külön hely is volt nekik fenntartva, ahol felkészülhettek megbeszélésekre, vagy dolgozhattak az aktuális, nagy halom fordítani való anyagon. És persze segíteni is kellett őket, mert nem a területünkhöz értő szakemberek voltak, hanem tolmácsok. Sokat dolgoztam velük együtt, hogy előbb megértsék a fordítani való anyagot, aztán már magukra lehetett hagyni őket, hogy dolgozzanak. Ezek külsősök voltak, szinte sosem jött kétszer ugyanaz az ember, de mindig volt ott valaki.

Négy-öt hónapja lehettem ott, amikor megjelent az a tolmács srác. Elképesztően fiatalnak tűnt, alig hittem el, hogy tolmácsként dolgozik, ráadásul megbeszéléseken szinkrontolmácskodott is, ami egy külön kategória. Fordítónak még oké, de hogy komoly tárgyalásokon dolgozik, ahol néha egyes szavakon is sok múlik, ez tényleg hihetetlen volt. Amikor először bejött, azt hittem, most állt be a céghez, vagy egy diplomát nálunk író diák, vagy hasonló. És azt is éreztem, hogy ő majdnem megüti azt a szintet, ami már engem is megmozgat. Az arca gyönyörű volt, jóképű, vidám, fiatalos, és volt benne valami szoborszerű tökéletesség, ami mindig is tetszett. Elég vékony srác volt és az én tökéletes álomemberem inkább sportos kellett volna, hogy legyen, de annyira helyes volt, hogy elnéztem neki ezt a hibát. Egy kb. tizenöt oldalas, magyarul se könnyű szövegen dolgozott és megkapott engem segítőnek.

Nem kellett pár percnél több, hogy egymásra hangolódjunk, rögtön kiderült, hogy eszes, gyors felfogású srác és nem kell minden szót elmagyarázni neki, hogy dolgozhasson az angol szövegen. Amit most egy kicsit bántam is, mert jó volt vele dolgozni. Az első nap végére már mindent értett és megígérte, hogy holnaptól nem fog zaklatni, csak ha nagyon muszáj. - Kár! - mondtam neki viccesen, jót derült rajta, aztán a következő mondatával lefagyasztotta a jókedvem. - Hacsak nem szeretnéd, hogy zaklassalak. Mert akkor szívesen! - Nem értettem az egészet. Ennyire látszik rajtam, hogy kedvelem? Vagy mindenkivel ilyen és túlgondolom? Hirtelen fogalmam sem volt, hogy reagáljak. Aztán a legrosszabbat tettem, amit csak lehetett, kimondtam, amit gondolok. - Jobban örülnék, ha meló után zaklatnál! - és már meg is bántam. Hogy mondhattam ilyet! Nem vagyok normális! Remélem, más nem hallotta. Ránéztem és fantasztikus mosolyt láttam rajta, a tekintetével nem eresztett el. Azok a szemek, basszus, nem bírtam máshová nézni, olyan szép volt. Aztán magamba zuhanva elsomfordáltam valahogy. A nap hátralevő részében ritka szarul éreztem magam és belebújtam a monitoromba, meg a pár papírba, ami előttem volt. Rá sem mertem nézni, egyszer csak azt vettem észre délután, hogy már nincs ott.

A következő pár napban, mintha mi sem történt volna, dolgozott szorgalmasan, nagyon ritkán kérdezett valamit, aztán egyszer csak szólt, hogy végzett. Ha gondolom, nézzem át, amit csinált, hátha észreveszek benne valamit - nem mintha erre esély lett volna, de megígértem -  mert holnap már csak beugrik pár percre, aztán máshová megy, mert megkapta a következő melót. - Akkor holnap még találkozunk! - mondtam neki, ő pedig helyeselt és mosolygott, mint mindig, amikor beszéltünk. Megint alig bírtam elengedni a tekintetét.

Aztán másnap nem találkoztunk. Egy megbeszélésről jöttem vissza a helyemre délután, amikor a többiek mondták, hogy itt volt a fordító, üdvözöl, és köszön mindent. Össze is cuccolt és elment. Nagyon rossz érzéssel ültem le és vártam, hogy vége legyen a napnak.

Kb. fél órája voltam már otthon, épp a barátnőmmel kajáltunk, amikor csörgött a céges telefonom. A barátnőm káromkodott: - Ilyenkor? Menjenek már a picsába! - Az eddigi pár hónapom alatt ilyen még nem fordult elő, és én éreztem, hogy ez nem is olyan munkahelyi telefon lesz, amire ő gondol. Kivettem a táskából és nem lepődtem meg a kijelzőt megnézve: "Fordító P.". A szívem szó szerint a torkomban dobogott. Gondolkodtam egy kicsit, aztán visszatettem a táskába. - Majd holnap! - mondtam hangosan és visszamentem kajálni a barátnőmhöz. Közben tudtam, hogy vele már nem lesz holnap. Életem legrosszabb hangulatú vacsorája volt. Másnap délután azon voltam, hogy visszahívjam, de aztán lebeszéltem magam erről. Kb. fél éve történt ez a telefonhívás. Azóta nem járt nálunk. És nem telt még el úgy nap azóta az irodában, hogy ne jutna eszembe és ne hiányozna valamennyire. Nem. Ez nem igaz. Az igazság az, hogy kurvára hiányzik az a srác. Néha elképzelem, hogy melléülnék és átölelném. Aztán ezt gyorsan igyekszem kiverni a fejemből. Valószínű, hogy ilyen alkalom nem lesz több, hogy ennyire klappoljon minden. Én meg hagytam, hogy elmenjen így. Pedig ő még meg is próbálta a végén! Vagy hívjam fel én így fél év után? Hogy lehetek egy ekkora beszari fasz?

- Álomból valóság -

 Kiskorom óta tudom, hogy a fiúk tetszenek. Azt is tudtam mindig, hogy ennek nem lenne szabad így lennie. Vagyis akkor még így tudtam. Apám régimódi munkásember, anyám egy csupaszív lélek, de igazából az anyai nagyszülők voltak a meghatározók a család életében, habár nem tudom, miért alakult így. Mindig, mindennek úgy kellett történnie, hogy az amúgy betegesen vallásos pár ne találjon benne semmi kivetnivalót. Fel sem merült bennem, hogy amit érzek, az normális vagy természetes lenne. Bűnben éltem. Legalábbis bűnösként, folyamatos lelkiismeret furdalásban. Aztán elkerültem egy vallásos középiskolába, ahol kollégista lettem. Kicsit felüdülés volt, de kicsit félelmetes is. Jó volt barátokat találni, de közben szinte minden lefekvés után azzal aludtam el, hogy most éppen melyik srác tetszett meg a szobatársaim vagy az osztálytársaim közül. Ebben a környezetben ez borzasztó volt, pedig a fiúkkal nem volt semmi baj, normális, fiatal srácok voltak, nem hasonlítottak az őket ideküldő, valószínűleg igencsak vallásos szülőkre vagy nagyszülőkre.

Talán a második év elején lehetett, hogy az egyik, éppen aktuális és persze szigorúan titkos szerelmemmel ketten maradtunk az amúgy nyolcfős szobában egy hosszú hétvégére. Amikor megtudtam, hogy így lesz, felszökött a pulzusom az örömtől és az izgalomtól. És rögtön jött vele a szokásos félelem és aggódás is: Csak meg ne tudja, hogy így gondolok rá! Vagy bárki más!

 Mindenki hazautazott az ünneppel megtoldott hétvégére, valamiért neki nem sikerült úgy szervezni a család életét, én meg nagyon nem erőltettem, főleg, hogy tudtam, hogy ő is itt lesz. Azt hiszem, tényleg nagyon szerelmes voltam belé. Régóta nézegettem a karcsú alakját, a szép, élénk szemét, nagyon kedveltem a személyiségét is. Örültem, hogy ketten maradunk és kicsit féltem is. Az ilyenkor bent lévő nevelő az alsó szinten lakott, mi eggyel fölötte. Reméltem, hogy jókat fogunk beszélgetni és talán kicsit jobban megkedvel majd, mint eddig. Az első estére vett egy autós magazint, azt olvasgatta villanyoltás előtt, mert persze villanyoltás tízkor ilyenkor is volt,  Az ágyában feküdt, ami nyolcszemélyes szoba másik végében az egyik felső ágy volt. Néha hangosan felolvasott valamit egy-egy autóról. Elég hangosan kellett, mert én a másik oldalon a lenti ágyamban feküdtem. Ilyenkor röviden megtárgyaltuk az aktuálisan felolvasott autó paramétereit, meg persze, hogy kéne, nem kéne, milyen drága lehet, stb.

  A harmadik vagy negyedik érdekesség után átkiabált: - Gyere már ide, ne kelljen annyit kiabálni! Kikászálódtam az ágyamból és odasétáltam. Szinte megrémített azzal, hogy mire gondolt, mert az ágy szélére húzódott, hogy fel tudjak lendülni mellé. Pár másodperc hezitálás után feltornáztam magam. Hanyatt feküdtünk pólóban és alsónadrágban, az újságot úgy tartotta fölöttünk közénk, hogy én is lássam.

Kicsit még olvasgattunk, beszélgettünk aztán hirtelen elsötétült a szoba. Tíz óra. - Óbazmeg! - szaladt ki a száján, aztán az újságot az alattunk lévő ágyra hajította. - Dumálunk még egy kicsit? - kérdeztem tőle, hirtelen nem is tudtam, mitől bátorodtam fel ennyire, de szerettem volna ott maradni mellette. - Aha, maradj itt, hogy ne kelljen ordítozni, mert feljön ez a majom. - utána az oldalra gyűrt takaróért nyúlt és ránk húzta, hogy mindkettőnket takarjon. - Tök jó, hogy bent maradtál, nem kell egyedül döglenem itt! - mondtam neki. - Ja! Fasza, hogy te is itt vagy. - válaszolt. Kis csend után megkérdeztem tőle, van-e barátnője otthon. Vagy volt-e már neki. - Nem. - mondta tömören, aztán még annyit hozzátett - valahogy nem jövök ki velük jól. Mármint a csajokkal. - Erre megugrott a pulzusom, mintha valami álomból riadtam volna fel. - Én se nagyon. - mondtam neki, aztán nem szóltunk egy ideig. Kicsit beszélgettünk még a szüleiről, én meséltem neki a nagyszüleimről. Közben éreztem, hogy közelebb húzódott hozzám a takaró alatt, a vállunk már folyamatosan összesimult. Veszettül jó érzés volt!

Egyszer csak felém fordította a fejét a viszonylagos sötétben  és nekem szegezte a kérdést. - Te a fiúkat szereted? - Erre nem számítottam, hirtelen megdermedtem a rémülettől. Megérezhette, mert rögtön folytatta: - Nem azért, mert nem gáz szerintem. Csak néha láttam, hogy nézel, meg kicsit furcsa vagy velem. Igazából nem baj, én is bírlak. Az oldalára fordult, egészen közel mellém húzódott és a takaró alatt átölelt. Nem bírtam tovább és elmondtam neki:

- Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd. - A sötétben is láttam, hogy elmosolyodik, megfogja a vállam és húz, hogy forduljak felé. Ott feküdtünk egymással szemben, éreztem, hogy a takaró alatt átölel és magához húz. Aztán én se bírtam tovább és megcsókoltam. Addigra már szorosan öleltük egymást. Fölé fordultam, a mellkasom az övéhez simult és a nyakába csókoltam.

Aztán finoman ízlelgetve egymást csókolózni kezdtünk. A magunk tapasztalatlan tinifiú módján, de mégiscsak csókolóztunk. Néha rádőltem és úgy folytattuk, néha ő került felülre, de szinte egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól. A vége az lett, hogy szorosan tartva egymást, egymás nyakába lihegve élveztünk el a közös takarónk alatt. Éjjel még fel-felébredtünk, kicsit csókolóztunk, aztán úgy is maradtunk, átölelve egymást. Reggel még ölelkezve ébredtünk az ágyában, eléggé kialvatlanul. De kit érdekelt!

A második és a harmadik éjjel is megismételtük ugyanezt. Fura volt, hogy nagyon nem is beszéltünk az egészről, napközben minden ment, ahogy szokott. Aztán villanyoltáskor csak átszólt. - Jössz? - én meg persze, hogy mentem. Ekkor már a pólót is levettük, és tanulva az első estéből, már egy törölközőt is tettünk magunk alá. És a harmadik este már nagyon hosszan tudtunk csókolózni és szerelmeskedni, mielőtt majdnem egyszerre, együtt elélveztünk volna a takaró alatt egymásba gabalyodva.

Életem legszebb három napja volt ez! Gyerekkorom óta dédelgetett álmom és vágyam vált valóra egy olyan fiúval, aki ráadásul akkor épp a titkos szerelmem volt. Talán nevezhetjük szeretkezésnek is, ami történt, de igazából mindegy is, fantasztikus volt vele. A hátralévő kollégista évek során még néhányszor együtt voltunk, de sosem alakult már úgy, hogy ott, a kollégiumban maradjunk így négyszemközt. Következő évben külön szobába is kerültünk, de azért gyakran találtunk rá alkalmat, hogy csókolózzunk egyet, vagy csak megöleljük egymást.

Azóta is tarjuk a kapcsolatot, néhány havonta, ha épp úgy alakul, találkozunk és dumálunk egy jót. Velem ellentétben ő fel is vállalta már azóta, hogy meleg és mindenki tudja a környezetében.

 - Ismeretlen ismerős -

 Full heteró vagyok. Vagyis hát addig azt gondoltam. Meg igazából azóta is ezt gondolom, csak volt egy kis megingás. Talán az volt. Majdnem naponta találkoztunk azzal a sráccal a fősuli valamelyik folyosóján. Valamiért nagyon szimpatikus volt, talán még tetszett is egy kicsit. Nem tudtam, hogy hívják, mit tanul, hány éves, nem tudtam róla semmit, csak hogy időnként feltűnik itt. Lehet, hogy én is tetszettem neki, mert mindig egymásra köszöntünk, és mintha kihívó lett volna a mosoly, amit ilyenkor mindig felém küldött.

Azelőtt, meg azóta sem gondolkodtam el azon, hogy egy sráccal bármilyen erotikus élményem kéne, hogy legyen, nem is hiányzott, de ő kihozta ezt belőlem. Nem tudom, talán ezt hívják kisugárzásnak, ami csak keveseknek adatik meg. Az utolsó találkozásunk nem túl romantikus helyen zajlott, épp a mosdóból jöttem kifelé kézmosás után, ő meg szinte belém ütközött az ajtóban, ahogy bejött. - Hello! - kiáltotta, és már nevetett is a szeme, ahogy rám nézett. Képtelen voltam ellenállni neki. Kicsit meg is várattam a meglepett visszaköszönéssel. Ezen jót nevetett.

Most először fordult elő, hogy így találkozzunk egy helyiségben, hogy még pár szót is kelljen váltanunk a köszönésen kívül. Amit mondott, annak nem örültem, de nem hagyott időt, hogy ezt kifejtsem. - Ma vagyok utoljára! - közölte, aztán habozás nélkül visszatolt a kézmosóhoz, egyik kezét a derekam köré fonta, magához húzott és megcsókolt. Őrületes volt és hirtelen ezernyi dolog fordult meg a fejemben.

Hogy "mit képzel, hogy csak így", "hogy gondolja ezt", "úristen, de jó érzés", "mi az, hogy ma van utoljára", "én nem vagyok buzi", "dekurvajó, ahogy csókol" - mindez nagyjából az első fél másodper alatt cikázott át az agyamon. Aztán elveszettem a csatát és én is megöleltem. A keze már közben a tarkómat és az arcomat szorította, úgy csókolt én meg próbáltam állni a rohamot és visszatámadni a smárolással. Egyszer sikerült tőle elszakadnom és beleharaptam a nyakába, azóta se értem, mi vitt rá erre. Felkuncogott és folytatta, ahol abbahagyta a smárolást. Az ágyékát az enyémnek nyomta és nekitolt a csapnak, amíg tovább csókolóztunk. Hirtelen vége lett, eltávolodott és végigsimította az arcom. - Vigyázz magadra! Kicsit hiányozni fogsz. - mondta, majd kinyitotta az ajtót és szinte kitolt rajta. Kicsit még álltam a csukott ajtó túloldalán tanácstalanul. - Te is. - Csak ennyit tudtam halkan kinyögni, aztán az élmények hatása alatt faképnél hagytam.

Fogalmam sincs ki ez a srác és hová tűnt a fősuliról, mert utána tényleg nem láttam. Azóta sem érzek ingerenciát, hogy srácokkal kezdjek, de a franc tudja, ő valahogy hiányzik. Vele néha el tudnám képzelni.

 - A gyönyörű barom -

Az első nagy fordulópont, amikor csajjal lenni már nem ciki. Nálunk az iskolában ez talán harmadik-negyedik osztály környékén fordult át. Aztán a következő, amikor már nem lenni csajjal a ciki. Ez talán a nyolcadik és tizedik között fordult át lassan. A nem csajozó srácok lettek a rossz értelemben vett jófiúk, a beszariak, a nyámnyilák, lúzerek, stb. Persze nem csak a csajozás miatt, hanem általában a nemcsajozás együtt járt a lúzerséggel is. Én a lúzerek között voltam, ráadásul, amit nem tudott rajtam kívül senki, még buzi is. Persze csak titokban és naná, hogy csak elméletben. Mert tenni soha nem mertem semmit, főleg abban a macsó környezetben, ahol a néhány nagyhangú vezérhím, ha megsejtené, úgy rám szállt volna, hogy kiüldöznek a világból. Ez a bizonyos konfliktusom is az egyikükkel, ráadásul sajnos egy gyönyörű sráccal volt. Valami szokásos apró faszsággal kezdődött; dobáltak radírral, vagy papírgalacsinnal. Én visszaszólok, aztán nagyhangú lökdösődés. Ezúttal ez nem fejlődött tovább, mert ránk csöngettek, de tudtam, hogy nem lett ezzel vége. Hazafelé kapott el, amikor egyedül sétáltam át a parkon.

Az utolsó néhány másodpercben vettem csak észre, hogy mögöttem van. Átfogta a nyakam hátulról és erősen tartott, közben pedig kezdte a szövegelést arról, hogy belé kötöttem mindenki előtt és mit képzelek magamról. Még éppen nem fájt és nem volt fojtó a szorítása hátulról, de nem nagyon tudtam mozgolódni. Fél perc után mintha elfogyott volna belőle az indulat, vagy csak elmondta az előre betárazott szöveget, nem tudom, de elhallgatott. Továbbra is lefogott, éreztem a leheletét a nyakamon, de nem szólt többet. És hirtelen elkezdett ez valami perverz módon jó érzés lenni. Gyönyörű srác volt, imádtam, ahogy kinéz, csak közben meg egy barom volt. Sajnos. És a jó érzést csak fokozta, hogy feltűnt, vigyáz arra, hogy ne szorítson túl erősen. Kicsit hátradőltem, hogy a teljes felsőtestemmel hozzásimuljak, ő pedig erősen tartott. Legalább fél percig voltunk így, amikor hirtelen megvilágosodott előttem: ez neki is tetszik és most épp rohadtul nem tudja, mit kezdjen ezzel az egésszel, mert őt is váratlanul érte.

Bántani biztos nem fog, ezt tudtam. Beszólni meg nem akartam neki, mert nem akartam elrontani ezt az állapotot, amit most már kimondottan élveztem. Aztán ellazult a szorítása, de még mindig átfogott hátulról. - Hé! - törtem meg végül a csendet - Mi lenne, ha dumálnánk egy kicsit? - a kezemmel finoman megfogtam a mellkasomig lecsúszott karját és barátságosan megszorítottam. Éreztem, hogy szorul rajtam a karja, hirtelen szinte az egész testével nekem feszült és amire végképp nem számítottam, hátulról valami rohadt erősen a nyakamba csókolt. Hangosat cuppant, szinte már viccesen hangzott. Aztán erősen ellökött magától, hogy majdnem hasra estem. - Ha bárkinek hülyeségeket pofázol, esküszöm kinyírlak! - vetette oda gyorsan, aztán sarkon fordult és ott hagyott. Köpni-nyelni nem tudtam még pár percig. Hazaindultam és közben az a néhány másodperc járt az agyamban, amíg az ajkait a nyakamon éreztem és a mellkasa a hátamhoz simult. Váratlan ajándék volt ez a támadás, nem tudtam mit kezdeni vele. Azóta sem tudok.

Talán két évig jártunk még egy osztályba, mielőtt végeztünk a tizenkétosztályossal, de azalatt vele már nem volt több konfliktusom. Sajnos semmilyen értelemben. Sokáig kimondottan került, még a tekintetemet sem állta, ha ránéztem, aztán már csak elmentünk egymás mellett, mintha nem is lennénk osztálytársak.

Mindenesetre a tinédzserévek legkellemesebb "balhéja" volt ez, sokszor eszembe jut. Tudtommal nem tanult tovább és maradt macsó a maga módján. Az utolsó érettségi találkozón ő is ott volt, váltottunk is pár udvarias szót. Jól van. És most, még tíz évvel később is marha jól néz ki.