A középiskolában minden eldőlt. Addig is sejtette, de a harmadik kollégiumban töltött éve után már biztos volt benne, hogy nem érdeklik a lányok. Semennyire. Pánik, kétségbeesés, reménytelenség, szorongás. Ez mind egyszerre töltötte el, a felismerés néhány hónapja alatt. A pánik és kétségbeesés…
Délelőtt dolgozgattam a gépemen, interneteztem, ezalatt ő szinte mozdulatlanul aludt nyakig betakarózva. Közben rájöttem, hogy még a nevét sem kérdeztem meg... Elég furcsa helyzet. Egy srác alszik az ágyamban, akit már hónapok óta szinte naponta látok, de azt sem tudom, hogy hívják. Leugrottam a…
Reggel, ha nem késett, öt húszkor indult a busz minden áldott nap. Megvolt a napi rutin. Felkelés ötkor, öt perc fürdőszoba, rohanva öltözés, sietős léptek a megállóig, aztán évszaktól függetlenül pár perc vacogás a megállóban. Megjön a busz, leülni a két-három hajnalban kelő, mindennap látott…
Az egyetemi évek sűrű, intenzív időszakai, mint a vizsgák, ivászatok, egyetemi napok, nyári szünet (nekem munka...) között felüdülés volt az egy hetes teremfoci bajnokság, amit minden félévben megrendeztünk a saját kollégiumunkban, ahol laktam. Csak két másik kollégium két-két csapata vett rajta…